fbpx
7 C
Kecskemét
2024. december 21., szombat

FRISS HÍREK

A trafikkoncessziók kezelése is Lázárhoz kerül

- Advertisement -

Lázár János, a településfejlesztésért és településrendezésért is felelős építési és közlekedési miniszter tárcája olyan hatáskört kapott, ami korábban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszteré volt. Ez pedig a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázatok kiírása, elbírálása, a koncessziós szerződések megkötése, valamint Lázár döntheti el azt is, hogy egy településen ír-e ki pályázatot – derül ki egy csütörtök éjjel megjelent kormányrendeletből. Ezzel Nagy Márton tárcája picit gyengül, Lázár Jánosé erősödik.

Lázár János eddigi miniszteri hatásköreihez kevés köze van a témának, azonban 2022 vége óta külön díjazás nélkül miniszterelnöki biztos lett, akinek feladata a dohányzással, illetve a dohánypiaccal összefüggő rövid és középtávú kormányzati stratégia kidolgozása. 2011-ben pedig ő volt a dohányárut minden más üzletből kitiltó trafiktörvény egyik benyújtója, és később harcias védelmezője is.

Hasonló cikkünk:  Lázár János: A Fidesz hibát követett el

via HVG

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...