27 C
Kecskemét
2025. június 20., péntek

FRISS HÍREK

Időtlen idők óta megoldatlan a Lánchíd utcai iskola balesetveszélyes futópályájának problémája

- Advertisement -

Kicsöngettek, az általános iskolák tanulóira a remélhetőleg felhőtlen nyár és megannyi kaland vár. A szeptembertől újrainduló kötelezettségeikkel nekik most nem kell, nem is szabad foglalkozniuk, ellenben az oktatási intézményrendszer és a döntéshozók munkája folyamatos, a felelősségteljes hozzáállásuk és hozzáértésük napról napra megmérettetik. Persze még mindig szerencsésebb, ha egy-egy ilyen vizsgán ők hasalnak el, mintsem a diákok a Lánchíd utcai iskola balesetveszélyes futópályáján – viszont ez a kettő egyáltalán nem független egymástól.

Megesett ugyanis – éppen e cikk szerzőjének szeme láttára – egy testnevelésórai futóköröket teljesítő nebuló elvágódása is, szerencsére komolyabb sérülés nélkül, és az is igaz, hogy a két és fél hónap múlva az iskola küszöbét átlépő leendő kiselsősök még nem is éltek, amikor 2018-ban a kecskeméti közgyűlés elfogadott egy határozatot, miszerint forrást teremt a futópálya megújításához.
A házi feladat viszont továbbra is megoldásra vár.

2007-ig vezet vissza a jelenlegi pályakialakítás története, amikor a korábbi salakos futókör helyére civil kezdeményezés keretében egy gumielemekből összeállított pálya került. Ez aztán igencsak népszerű sportolási lehetőséggé vált, a környező lakótelepi panelrengetegből nagyon sokan kaptak kedvet egy kis testmozgásra, és kezdték el használni az akkor újszerű állapotú és újdonságnak számító futópályát. Ahogyan azt az úgynevezett street workout kondiparkot is, amely a futókör egyik ívében helyezkedik el.

A használat során bekövetkező állagromlás később egyiket sem kerülte el, és Radics Tivadar, a Jobbik akkori önkormányzati képviselője már 2017 szeptemberében indítványt nyújtott be, amelyben arra kéri a képviselőtestületet, hogy kezdeményezze az állami fenntartónál (éppen az év januárjától vették át az önkormányzatoktól az iskolák működtetését a 2013-as fenntartói jogosítványok elvonása után) a felújításukat. De miután Szemereyné Pataki Klaudia polgármester válaszában egy 56 milliós beadott pályázatra hivatkozott, melynek része lett volna a sportpálya rehabilitációja, a képviselők leszavazták az indítványt.

A mai napig használják a futópályát a testnevelésórákon / Fotó: KecsUP Hírek

2018 – Adománygyűjtő futás, illetve a kezdetben lelkesedő közgyűlési odafigyelés megfogyatkozása

A következő év tavaszán aztán még nagyobb figyelmet kapott a szépen lassan használhatatlanná váló kültéri sporteszközök és a futópálya ügye: komoly civil összefogással egy figyelemfelhívó és adománygyűjtő futóverseny zajlott le, illetve Radics Tivadar képviselő egy újabb indítványában már arra tett javaslatot, hogy az önkormányzat keressen forrásokat a felújításra. Megfogalmazása szerint egy sport tagozatos iskola színvonalas sportolási lehetőségeket kell kínáljon, emellett azt is figyelembe kell venni, hogy az iskola tanulóin kívül a környéken lakók, sőt a távolabbi városrészekből érkezők is használják a sportpályát,

„Ez nemcsak az iskolának, hanem a városnak az ügye!” –

vallja a mai napig Radics Tivadar korábbi önkormányzati képviselő. „Volt ott néhány lelkes fiatal, akik készek voltak tenni a sportpálya felújításáért, illetve felhívni az emberek és a helyi politika figyelmét erre a problémára, én pedig melléjük álltam.” Így született meg az újabb előterjesztése, amelyet felkarolt a város képviselőtestülete, sőt odáig terjedt a széles körű politikai jóindulat, hogy Szemereyné Pataki Klaudia maga kérte, hogy ő legyen a párhuzamosan megvalósuló adománygyűjtő futóesemény fővédnöke.

Fotó: KecsUP Hírek

Ez a figyelemfelhívó rendezvény nagyon komoly társadalmi összefogás mellett sikeresen zajlott le 2018 májusában. A szervező csapat hívó szavára megmozdult nagy multicégtől helyi szimpatizánsokig szinte mindenki: egy tetoválóművész tartott játékos foglalkozást, helyben sült a minifánk, a baráti körből jött egy hip-hop csapat zenélni, a befutókaput az iskola biztosította, de színpadot is közösségi szervezéssel tudtak a helyszínen felállítani. Emellett pedig természetesen rengeteg önkéntes segítő vett részt az esemény lebonyolításában.

Nem csoda, hogy ennyi év távlatából is szívesen emlékszik vissza rá Marton Szilveszter Dániel, aki a kondiparkot rendszeresen használó fiatalok egyikeként a sportpálya rendbehozataláért küzdő lelkes csapat egyik vezéralakja, és ennek a programokkal teli napnak az egyik főszervezője volt. „Hatalmas közösségi erő járult hozzá a rendezvényhez, nagyon jó volt ezt átélni, átérezni, egyben azt is bizonyította, hogy a sportpályát használók számára mennyire fontos ez a hely, milyen közösségkovácsoló ereje van. Mindenki láthatta, hogy egy igazán jó cél megvalósulásáért szerveztük meg, és a sportolási lehetőségek mellett itt az évek folyamán barátságok szövődtek, összetartó közösség jött létre, a sportpálya egyben találkozóhellyé is vált”.

Adománygyűjtő futás: a nullkilométerkő startpontjától a Kápolna utcán át a Lánchíd utcai iskoláig / Fotó: Fussunk együtt a Lánchíd Sportpályáért! – facebook-esemény (Marton Szilveszter Dániel)

Az ugyanebben a hónapban elfogadott közgyűlési határozat értelmében 2018 októberéig egy beszámolót kellett készíteni az önkormányzatnak, felmérve a költségigényeket, és megkeresve a felújítás leendő forrását. Az előterjesztésben foglaltak szerint a gumielemekből álló futópályán „az elemek idővel összementek, egyre komolyabb hézagokat és felgyűrődéseket alkottak a pályán, ami mára balesetveszélyesnek mondható”. Az új kialakításra ún. rekortán felületet javasol, ami időtállóbb, és a modern futópályák már ezekkel készülnek. Emellett a kondipark megújítását is szorgalmazza az ott felpúposodó gumifelület és a széteső testgyakorló szerek miatt.

A biztató lakossági és önkormányzati összetalálás után viszont a közgyűlési lelkesedés lelohadását hozta el az ősz. Bár dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester – aki az ekkor szülési szabadságon lévő Szemereyné Pataki Klaudia polgármestert helyettesítette – tájékoztatójában az szerepelt, hogy „a Lánchíd utcai sportpálya esetében is folyamatosan zajlik a sportlétesítmény felújítása, új sportpályák megvalósítása, létesítmények építése, valamint az ehhez szükséges anyagi források felkutatása”, Radics Tivadar képviselő erre reagáló októberi indítványában felhívta a figyelmet az ellentmondásra: „Most pedig azt írják tájékoztatójukban, hogy fejlesztik tovább a sportpályát, ahogy eddig? Épp ezért történt a demonstráció, mert eddig nem történt semmi! Ezek szerint a (Szemereyné Pataki Klaudia polgármester által vállalt – a szerk.) fővédnökség csupán politikai blöff volt?

Hasonló cikkünk:  Félreállna a Momentum 2026-ban – új politikai szerepet keresnek

Fotó: KecsUP Hírek

Ez az indítvány már összegszerűen megjelölt költségvetési javaslattal is élt, így a 2019-es évi büdzsében az általános költségvetési tartalék terhére 70 és fél millió forintot különített volna el a futópálya és a kondipark felújítására. Dr. Szeberényi Gyula Tamás a közgyűlés levezető elnökeként viszont jelezte, hogy a költségvetést érintő konkrét javaslatokkal csak a költségvetést tárgyaló közgyűlésen lehet foglalkozni – decemberben Radics Tivadar képviselő vissza is tért a kérdéskörre, de a futópálya felújítására vonatkozó és konkrét költségigényt (67,4 millió forint) is tartalmazó módosítási kérelmét ekkor is leszavazta a képviselőtestület, ellenben a kültéri kondicionáló pályára (3 millió forint) kért pénzre végül rábólintott.
(Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, aki korábban az adománygyűjtő esemény fővédnöke volt, a futópálya szavazásakor tartózkodott, a kondipark esetében igennel szavazott).

Az októberi közgyűlést egyébként a futópálya felújítását szorgalmazó civilek is a helyszínen, a Városháza dísztermének padsoraiban helyet foglalva követték végig, és amikor a képviselők a kapcsolódó napirendi pont megtárgyalásába kezdtek, egy molinót tartottak fel a következő felirattal „Az ember annyit ér, mint az adott szava.” Lévai Jánosné képviselő ezt a Fidesz frakció nevében visszautasította.

Ellenzéki politikusok a tiltakozó molinóval / Fotó: Radics Tivadar

 „Tisztában voltam vele, hogy a város a pályázati forrásokra apellál, és abban bízik, hogy találni fog külső finanszírozási lehetőséget, én viszont úgy voltam vele, hogy az a biztos és minél gyorsabb megoldás, ha a saját költségvetésünkből biztosítunk rá pénzt” – mondta el most nekünk Radics Tivadar, aki a polgármester asszony említett fővédnöki ambícióit már akkoriban is inkább politikai lépésnek tartotta, hogy egy évvel az önkormányzati választások előtt az ellenzék ne tudjon tematizálni a futópálya és a kondipark rossz állapotával. Nekik viszont a sportpályát használó civil közösséggel egyetemben egyértelmű szándékuk és céljuk volt a felújítás.

Eredménytelen pályázatok, és átütemezett-felfüggesztett állami beruházás

A már említett 2017-es, végül meghiúsult pályázati remények után a város 2018-ban ugyancsak pályázati forráskeresésre bízva egy birkózócsarnok létesítéséhez kapcsolta a futópálya felújítási tervét – mindhiába. Érdemben ekkor foglalkozott utoljára a kecskeméti önkormányzat a problémával, mert a következő felújítási kezdeményezés már állami szintről érkezett.

A kondipark 2018 tavaszán / Fotó: Fussunk együtt a Lánchíd Sportpályáért! – facebook-esemény

A Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. 2022-ben a Lánchíd utcai Általános Iskolában egy komplex felújítást tervezett megvalósítani, ennek része lehetett volna a futópálya megújulása is. Már a kivitelezésre meghirdetett pályázat nyertese is megvolt, a Horváth Építőmester Építőipari Zrt. (HÉP) végezhette volna el a munkálatokat 2 milliárd 348 millió forintból, ám a választások után az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a beruházást hivatalos megfogalmazás szerint „átütemezte”.

Cikkünk írása során megkérdeztük a minisztériumot, hogy továbbra is számolnak-e a beruházással, és hogy az átütemezés milyen megvalósítási dátumot jelent? A minisztérium válasza szerint „a beruházást a Kormány a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről szóló 1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozat 2. pontja alapján felfüggesztette, és jelenleg is felfüggesztés alatt áll. Bízunk abban, hogy a háborús helyzet minél hamarabb lezárul, a háború okozta gazdasági nehézségek mérséklődnek, a gazdasági fejlődés erősödik és folytatni tudjuk azt a munkát, amely segíti Kecskemét fejlődését is”.

Sok kérdés, kevés válasz

Persze nem csak a minisztériumot kerestük meg kérdéseinkkel, helyben is igyekeztünk válaszokat kapni. Elsősorban arra voltunk (lettünk volna) kíváncsiak, hogy mikor szűnhet meg a Lánchíd utcai iskola kültéri futópályájának jelenleg balesetveszélyes állapota, illetve van-e bármilyen elképzelés, konkrét terv a felújítására? Milyen költségigénnyel járna, és honnan lehet ehhez a forrást megteremteni?

Egyedül Pálfi Tamás, a Kecskeméti Tankerületi Központ vezetője állt szóba velünk, aki válaszlevelében azt írta, hogy tervezik a futópálya felújítását, keresik a szükséges forrásokat hozzá: „Jelenleg is készülünk egy pályázat benyújtására, ennek eredményétől is függ, hogy mikortól tudják használni a tanulók a pályát.

Hiába kerestük Boldog Andreát, az iskola igazgatónőjét, ő azzal hárította el a válaszadás lehetőségét, hogy csak a tankerület vezetőjének engedélyével nyilatkozhat. Szerettük volna megszólaltatni Gál Zsombor önkormányzati képviselőt, hiszen az ő választókerületében található a Lánchíd utcai iskola, illetve érintett alpolgármestereket, bizottsági elnököket is, de nem válaszoltak a levelünkre. Természetesen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester válaszára is kíváncsiak lettünk volna, különös tekintettel a sportpálya felújítása érdekében szervezett korábbi esemény fővédnöki szerepkörére, de nem tudtuk meg, hogy miként vélekedik a felújítás elmaradásáról.

Mi magunk már nem először foglalkozunk a Lánchíd utcai iskola sportudvarának elhanyagolt állapotával: 2020-ban közvetlenül a tanévkezdés előtt jártunk ott, és mutattuk be a kifogásolható viszonyokat, illetve 2022 őszén arról számoltunk be, hogy egy környéken lakó megelégelte a hosszú évek óta fennálló helyzetet, és feljelentést készül tenni a fenntartó ellen. Pálfi Tamás tankerületi vezető ekkor is reagált a megkeresésünkre, és válaszában kifejtette, hogy „A Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola esetében a pálya azon részét használják a tanulók, amely megfelel a biztonsági és balesetvédelmi előírásoknak. Az iskola sportcsarnoka rendelkezik rekortán borítású futókarzattal, amelyet a tornatermi testnevelés órák alkalmával használnak.

Cikkünk megjelenése után teszünk egy újabb kísérletet azoknak a döntéshozóknak az elérésére, akiket eddig hiába próbáltunk megszólaltatni, és ha kívánnak érdemben reagálni a leírtakra, akkor azt természetesen közzétesszük.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Iskolája előtt tüntet a tanárnő, mert kitették az érettségiztető vizsgabizottságból

Borosné Kerekes Lívia, a Kocsis Pál iskola magyartanára szerint az igazgató törvényt sértett, mikor azt kérte tőle, hogy adja...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...