fbpx
10 C
Kecskemét
2025. január 30., csütörtök

Glosszár Olivér

Új szemlélet miatt Kadafalván elnapolták az új lakópark építését 

Nem adott zöld utat Kecskemét közgyűlése, hogy Kadafalván a Beretvás köz mellé 21 telek kiosztásával lakóparkot építsenek. Leviczky Cirill, a városrész fideszes képviselője a korábbi évekhez képest, váratlan indítványt tett. Azt javasolta, ne kössék meg most a kiszemelt területre...

A Polgári Válasz feljelentést tett, miután a diáknak el kellett hagyni a Táncsics Kollégiumot

A Polgári Válasz büntető feljelentést tett hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen, mivel szerintük jogtalanul zárták ki a diákot a kecskeméti Táncsics Mihály Kollégiumból. Az eset országos visszhangot kapott, amit először a KecsUP-on írtunk meg. A tanuló egy zárt csoportban...

A Kecskeméti TE izlandi vagy lett csapattal játszik az Európa Konferencia Liga selejtezőkörében

Nem dőlt még el, csak az, hogy a Kecskeméti TE a lett Riga és az izlandi Víkingur Reykjavík párharc győztese ellen lép majd pályára az Európa Konferencia Liga selejtezőkörében.  Egy évvel ezelőtt kevesen mertek volna arra még kis összegben is...

Fát ültetnek, muzsikálnak, kerékpároznak, klímatudatosak, bemutatkozik a kecskeméti Fenntartható Fejlődés Civil Szakkerekasztal

A Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál idén június 21-25. között kerül megrendezésre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szervezésében. A több napos eseménysorozaton megismerkedhetünk Kecskemét és vidéke kézműveseinek és termelőinek világával, kapcsolatokat építhetünk helyi civilekkel. Ha lazább kikapcsolódásra vágyunk, akkor...

Lejer: nem a személyes ambíciók fogják a változást elhozni. Mi történik a kecskeméti ellenzéki oldalon?

Mondhatjuk már ismerősnek, hogy az ellenzéki pártok rutinból játsszák el aktuális szerepüket: az együtt vagy külön, vagy koordináltan vagy szövetségben indulnak játékot. Az ellenzéki pártok országos vezetőinek mozgásából az tűnik ki, akarnak is, és nem is egy asztalhoz ülni,...

Horváth Zoltán kecskeméti gyűjtő képeslapokon mutatja be a 150 éves Budapestet

A 150 éves Budapestet idéző képeslapokból nyílt tárlata Horváth Zoltán képeslapgyűjtőnek a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikumban. Kiállítását négy témakörre bontotta: a főváros nevezetes épületei, a szabadidő és szórakozás mellett a közlekedési eszközök és a művész szemével kitárulkozó Budapest...

Felfüggesztették az Izsáki út négysávosításának a 2. ütemét, a Lánchíd iskola sem újul meg

Az Építési és Közlekedési Minisztérium összesen 270 beruházást függesztett fel tavaly május óta, válaszolta Lázár János miniszter Vadai Ágnes DK-ás képviselő írásbeli kérdésére. A listán több leállított kecskeméti beruházás is szerepel, köztük az Izsáki út négysávosításának 2. üteme, ami a Vízmű...

Arca vad, gyönyörködünk benne – Tisza-tavi kenuzás – videó és fotó

Arca vad, és mégis gyönyörködünk benne. Hat évszaka van; - az ember által szabályozott víz működése által kis- és nagyvizes időszakokra bontva az őszt és a tavaszt. Ökológiája színes, változatos növény- és állatvilág talált benne otthonra: több mint ötven...

A városdiplomácia szabaddá tesz – beszélgetés Budapest városdiplomáciai vezetőjével

A nagyvárosok közötti kapcsolatrendszerben levezethető a globális szintű problémák lokális megoldására való törekvés: a klímavédelem, a mobilitás, a digitális társadalom építése, a szociális fenntarthatóság és hasonló témákban egyaránt. A teljes uniós támogatási rendszer az államközi megállapodásokon alapul, s...

Kecskemét kárpátaljai testvérvárosának polgármestere a harcoló magyarokhoz látogatott

Beregszász, Kecskemét testvérvárosának polgármestere, Babják Zoltán közösségi oldalán számolt be arról, hogy néhány nappal ezelőtt a kelet-ukrajnai frontvonal közelében járt. A városvezető találkozott a kárpátaljai 73. területvédelmi zászlóalj katonáival is, melynek soraiban számos beregszászi járási és beregszászi lakos, köztük...

About Me

1170 CIKKEK
0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisement -spot_img

Latest News

Szuverén szenilitásban szenved a Fideszes alpolgármester Kecskeméten (vélemény)

Engert Jakabné, Kecskemét szociális- és gyermekjólétért (is) felelős alpolgármestere többek között a Honvédkórházban megszűnő járóbeteg szakellátásról is beszélt a...
- Advertisement -spot_img