fbpx
29 C
Kecskemét
2024. június 18., kedd

Hraskó István

“Szőnyegbombázás” a sok ellenzéki kérdés a kecskeméti Fidesz-KDNP szerint

Meglepetés nem született: a kecskeméti kormánypárti frakció elfogadta azt az általuk beterjesztett indítványt, mely szerint a jövőben már csak azok a kérdések és interpellációk kerülhetnek napirendre, amit a testület többsége megszavaz. Mint azt megírtuk, a március 30-ai, csütörtöki testületi ülésre...

Pozitívan állnak a helyi cégek a Környezetvédelmi Kartához

Egyetértés volt zöld ügyben a kecskeméti képviselő-testületben kormány-és ellenzéki oldal között: a csütörtöki ülésen egyhangúlag elfogadták a Környezetvédelmi Kartát. Mint arról írtunk a közgyűlési beharangozóban, a kezdeményezéshez csatlakozó cégeknek jópár zöld vállalást kell tenniük, hogy a környezetet jobban kímélve termeljenek....

Polgármester a Horthy-freskó ügyében: „az összes királyhoz kötődik valamilyen rossz döntés”

A kecskeméti ellenzék több képviselője kérte, hogy a március 30-i közgyűlés idejére takarják el a Városháza dísztermében lévő, Horthyt ábrázoló életképet, a Fidesz-KDNP frakció viszont ezt leszavazta, így maradt a függöny kihúzva. A sok vitát kiváltó szekkóról jónéhányszor írtunk már....

Megnyerheti-e a KTE a bajnokságot?

Szabó István szerint a Fradi "más kávéház". Igaza van, de mi összeszedtük néhány pontban, mégis miben bízhatnak a kecskeméti szurkolók. Irreális (?) vágyak és pici remény: a magyar bajnokság történetének talán legnagyobb meglepetése lenne az újonc KTE aranyérme. Kilenc forduló...

A Repülőkórházban bezár, a Nyíri úton lassan nyit az egynapos sebészet

Információink szerint szerdán végezték az utolsó beavatkozásokat a kecskeméti Repülőkórház egynapos sebészeti osztályán. A Nyíri úton pedig hamarosan nyit a megyei kórház hasonló részlege, jelentős csúszással. Betegektől úgy értesültünk, hogy szerdán voltak az utolsó operációk a kecskeméti Repülőkórház - hivatalos...

Több nagy kecskeméti cég vállalná, hogy sokkal zöldebben működjön

Városi Környezetvédelmi Kartát fogadhatnak el a március 30-ai kecskeméti közgyűlésen. Az ehhez csatlakozó cégeknek jópár zöld vállalást kell tenniük, hogy a környezetet jobban kímélve termeljenek. Kecskeméti Városi Környezetvédelmi Karta - az biztos, hogy a neve hangzatos, és a benne megfogalmazott...

Ha az egyik szülő munkanélküli, nem veszik fel a gyereket bölcsibe

Április 1-jén és április 15-én, szombaton a szülők nyílt napokon ellátogathatnak a kecskeméti bölcsődékbe, és a beiratkozáshoz elvihetik a jelentkezési lapokat. De melyik a Csipcsirip és melyik a Macskacicó? Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága tájékoztatása szerint április 1-jén szombaton...

Sok fenyőfélét ki kellett vágni a Kecskeméti Arborétumban

Aki mostanában jár a Kecskeméti Arborétumban, jónéhány kivágott vagy vágásra megjelölt fát, cserjét láthat. A rendkívüli aszály a gazdag növénygyűjteményben is sok kárt okozott, a szárazságtól legyengült fákat több kártevő is megtámadta. Festékkel megpöttyözött, azaz eltávolításra ítélt kiszáradt fákat és...

Emelkedhetnek a temetői díjak a Köztemetőben és Hetényegyházán

Ha a képviselő-testület csütörtökön megszavazza a Városüzemeltetési Kft. javaslatát, akkor átlagosan közel 15 százalékkal többe kerül majd minden sírhely megvásárlása és megváltása a Kecskeméti Köztemetőben és Hetényegyházán. Drágulnak az egyéb temetői szolgáltatások is. Mindez a március 30-ai közgyűlésre készült előterjesztésből...

KTE: a szelfi belefér, rávezetést még nem kértek

Miután a diósgyőri kapus kivédte egy hétéves MTK-s kisfiú két lövését, az elmúlt napok egyik legfelkapottabb vitatémája lett a futballmeccsek kezdőrúgásának mikéntje. Megkerestük a KTE-t és az FTC-t is ezügyben. A DVTK hálóőre, Senkó Zsombor talán akkor sem szerepelt ennyit...

About Me

461 CIKKEK
0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisement -spot_img

Latest News

A hazai médiavilág legismertebb arcaival találkozhatsz a KecsUP Országos Sajtónapján

Gyere el és találkozz a hazai médiavilág legismertebb arcaival a KecsUP által szervezett Országos Sajtónapon, ahol a legolvasottabb hazai...
- Advertisement -spot_img