Szabad március: Szabad szappanozni….

Azt már tudjuk, hogy az idei március 15-én nem lesz Kecskeméten önkormányzati ünnepség, és az ellenzék is lemondta megemlékezését. Valamint a Kefag is a Nyíri-erdei szokásos műsorát, csatajelenetét. Megírtuk azt is egy véleménycikkben, hogy a mostani egy ünnep nélküli ünnep lesz. Furcsa lesz, és talán a Facebook zajlik majd.

Nem kioktatási szándékkal, nem lenézően, nem cseszegetésből, nem kisebbítve az egyébként köztünk lévő (mármint az országban) vírus veszélyét, azért mégis minimum feltehető és vitázni lehet róla, hogy miért? Miért a lemondások? Rendben, hogy nem lesz ott sok száz ember ezeken az eseményeken. Egyébként a szabadban. De ott lesz a zárt üzletekben, a zárt moziban, a zárt színházban, a zárt diszkóban, gyerekek a zárt bölcsiben, oviban, iskolában. Több tízezer kecskeméti ember a munkahelyén, ahol százakkal is találkozhat akár.

Gödöllő (egyébként orvos végzettségű) polgármestere azt nyilatkozta, hogy ők nem mondják le az ünnepséget, és azt hangoztatja, hogy ha mindenki betartja az alapvető higiéniai elvárásokat, akkor nem lesz baj.

Az országot tehát továbbra is megosztja ez a kérdés, és ezért mertünk mi is előállni azzal most, hogy miért. Vagy miért ne? Vagyis inkább azt tesszük fel, hogy a lemondás elővigyázatosság, kötelesség, vagy a lakosság részéről vélten vagy valósan elvárt cselekedet. És így őszinte megnyilvánulás vagy PR-muszáj tett? Ezek nem a mi kérdéseink, hanem úgy hisszük, a lakosság egy részében biztosan felmerülő kérdések.

Ki ne ismerné az Elvesztettem zsebkendőmet kezdetű dalocska fentebb idézett sorát. Ez jutott eszembe azonnal, amikor ehhez a blokkhoz alcímet kerestem. A témához is illik, és a Szabad március sorozathoz is.

Egészen elképesztőnek tartom és egyben szomorúnak, hogy 2020-ban ott tartunk, hogy szájba kell rágni, videón be kell mutatni, le kell rajzolni oktató táblákra, hogy hogyan kell jól kezet mosni. Hiszen ez nem csupán egy vírus felbukkanásakor, egy járványban szükséges mozzanat. Az emberi egészséges létezés alapvető szükséglete kellene legyen. Milyen szinten tart ma az oktatás? Milyen minőségű a mai egészségügy, ha ez nem rutinfeladat?

Kérdés persze az is, hogy van-e szappan (netán fertőtlenítő) a különféle hivatalokban? Munkahelyeken. Oktatási/nevelési intézményekben. Utóbbiak esetében kaptunk pár szülői levelet, amelyek szerint hiányoznak a mosdókból az ilyen tisztálkodási szerek. Ezek nélkül azonban fel lehet-e venni a harcot a vírussal? Bármelyikkel. Aligha.

Azt azonban jó tudni, hogy a szándék legalább megvan rá. Kislányom büszkén újságolta minap, hogy ő tud helyesen kezet mosni, mert az óvodában megmutatták nekik hogyan kell. Itthon is figyelünk erre, mindig van szokványos szappan és folyékony szappan is a mosdók mellett, és a házban több ponton is kézfertőtlenítő folyadék. Szerencsések vagyunk, mert a gyerkőceink vízicsibék, folyton pacsálnak. Vagy egy tálban napközben, vagy este a fürdőkádban. Habot kevernek, fürdetőt öntögetnek egyik edényből a másikba. Sokszor érintkezik a kezük valamilyen tisztítószerrel.

És vajon megfelelő-e a tájékoztatás? Tudja-e mindenki minden szinten a dolgát (megmondták-e nekik, mit kell tenni), amikor olvassuk a hírekben, hogy egy koronavírusos férfi feleségének odaszóltak telefonon, hogy karanténba kell vonulnia amint tud. Erre tömegközlekedéssel megy be a kórházba. Mentő ugyan ment hozzá, de addigra nem volt már otthon. A pánikban nem értette, mit mondanak neki? Vagy nem mondták, hogy mentő megy érte? De bármi is történik, miért nem alapvetés, hogy ha valakiről felmerül, hogy esetleg megfertőződhetett, akkor nem megy emberek közé? De vajon meg tudná-e mindenki kérdezni az orvosát, hogy mit tegyen, ha valami gyanús neki? Vajon miként lehet telefonon felhívni a hiányzó háziorvosokat?

Szóval van rengeteg kérdés. Ezeknek csak egy részét vetettük itt fel. A háttérhatalomról szóló konteókkal, a tudatos megbetegítésről szóló pletykákról nem is írtunk még. Nem is fogunk. Mert talán ezek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek az emberiség jövőjére, mint bármelyik vírus.

Gunity Gábor főszerkesztő