Augusztus 24-én nyílt meg a Nemzetközi Kerámia Stúdió új tárlata LEPEL címmel. Az érzékeny válogatás a Stúdió gyűjteményének kerámiatesteit mutatja be, kifejezetten az emberi sebezhetőség, a halálfélelem és az intimitás kérdéseire válaszolva.
Kontor Enikő keramikusművész, a tárlat kurátora köszöntötte a vendégeket és Radics Jakab, a kecsup.hu munkatársa mondott megnyitóbeszédet a lepellel takart műtárgyak között. A megnyitó utolsó szertartásos jelenetében a Stúdió munkatársaival együtt felfedték a törékeny testeket a közönség előtt.
A LEPEL kiállítás szeptember 9-éig látogatható a Nemzetközi Kerámia Stúdió Kápolna Galériájában. A megniytóbeszéd itt olvasható teljességében.
Ez most egy ünnep. Ennyivel talán meg is elégedhetnénk, jó érzéssel végignézzük a testeket imitáló tárgyakat és azt mondjuk, ez a szépség. Ez egy ünnep, ami könnyebb, ha nem ismerjük az előzményeit. Megkerülhetetlen médium a test, Kontor Enikő válogatásában pedig a mámor több formájával is találkozhatunk. Mégis szembesülnünk kell saját hústestünkkel a leplezetlen alkotások láttán.
Tetten érjük a halk, az eltitkolt, a korlátozott, a lüktető és a közönséges monológjainkat. Johann Joachim Winckelmann (18. századi német régész) szerint ” a gondolkodó ember számára a művészet legmagasabb témája az ember, legalábbis annak külső felülete.” Egy művésznek ezt kutatni ugyanannyi érzékenységgel lehet csak, mint a belsőt. A kerámiatestek kínálják magukat a teremtéstörténeti párhuzamokhoz, így nem tudjuk különválasztani a magunkkal hozott szavakat a hús-vér valótól. Isten megformálta a föld porából az embert, ahogyan a termékenység kosfejű egyiptomi istene is, és Prométheusz is Athéné leheletével. Szellem és test. Itt állunk önmagunkkal szemben, állandó evidens kettősséggel.
A grácia jelentett bájt és kegyelmet, de Winckelmann úgy beszél a görög szobrokat eltöltő gráciáról, mint elveszett tartásról. „A grácia a műalkotásban csak az emberi alakot illeti meg.” – Mondja. A görög emberalak természetes, véletlenszerű hatást kelt. A tragikus hős belső érzelmei nem mutatkoznak a testen és az arcon, még ha “borzalmat és jajgatást kellene is kiváltania”. Ez a cselekményen felüli magatartás már nincs meg a reneszánsz tobzódó alakjaiban, ma imitálni nem tudjuk, és befogadóként is jobban értjük a nyilvánvaló jeleket. Krisztus ahhoz, hogy visszanyerje teljes fenségét, testi gyötrelmeket élt át. Félig emberi, félig isteni lénye fájdalomtest, példa volt a középkori embernek. “A kínszenvedés az igazság pillanatát jelentette a túlvilágon.” – Írja Klaniczay Gábor.
A performance konceptuális kegyetlenséggel, mártírsággal akarta visszállítani a művészet komolyságát. Hajas Tibor A halál szexepilje (a kárhozat esztétikája) című írásában önmaga gólemének, sárból és szavakból teremtett tökéletlen lénynek nevezi az önsanyargató művészt. A gólem életre hívásához nem volt elég a kimondhatatlan isteni név (JHVH) ismerete. A teremtés csodájának másolatához spontán megértés, a zsidó misztikus egyéni lelkesedése kellett. A tökéletlenség, az alkotói szerep, és a gyötrelem állandói ennek az evidenciának.
Itt állunk önmagunkkal szemben. Hajast idézve “két túlvilág, két pokol mered egymásra.” A kerámia-alakok láttán csak félve gondolunk a saját testünkre. Pedig most van alkalom a gyengeségünket ünnepelni és lecsupaszodni. Gondoljunk a szerelmünk hústestére, a korszakokkal csonkolt márványtorzókra; és ha érezzük a kerámiák törékenységét, tudjuk, nincs mit takarni.
