A Billingo adatai szerint augusztusban 2,5-szer nagyobb értékben számláztak a katás vállalkozások, mint a korábbi hónapokban. A 12 millió forintos határt kevesen érték el a 8 hónapos működésük során, az átlag összesen 5 millió forint értékben állított ki számlát.
A régi kata augusztus 31-ével megszűnt, miután a kormány gyakorlatilag kivégezte azt. Utoljára augusztus 31-én számlázhattak katásként a cégek és egyéni vállalkozók. Ennek eredménye lett az, hogy már közel 50 ezren fejezték beműködésüket, felhagytak a vállalkozással. A Billingonál számlázó katás vállalkozások 2022. január 1. és 2022. augusztus 31. között 88 százaléka egyéni vállalkozó, 12 százaléka katás betéti társaság (Bt.) volt. Az egyéni vállalkozások 94,4 százaléka, a Bt-knek pedig 88,9 százaléka volt alanyi adómentes.
Fokozatosan, 1-5 százalékkal emelkedett a kiállított számlák átlagos értéke idén januártól. Júliusban, a változások bejelentésének hírére ez hirtelen 7 százalékkal, augusztusban pedig további 55 százalékkal ugrott meg az előző hónaphoz képest. A katások tehát amit még tudtak, ki is számláztak. A kiállított számlák összértékét tekintve még látványosabb a különbség, ugyanis januártól júliusig havonta átlagosan 14,6 milliárd forint értékben állítottak ki számlát, addig augusztusban közel 36,5 milliárd forint értékben számláztak a Billingós katások.
A számlázási aktivitás augusztus utolsó 2 hetében nőtt meg, már a hónap második felében megközelítette a napi kiszámlázott összérték a hónap tipikusan legaktívabb első napjait. A legtöbben a hónap utolsó 3 napjára hagyták az utolsó katás számlák kiállítását. Augusztus 29-én 2-szeresére, 30-án 2,6-szorosára, míg 31-én a 4-szeresére nőtt a kiállított számlák összértéke a hónap első napjához képest.
A cégek célja nem a 12 milliós keret teljes kihasználása volt, ez világosan látszik. 2022. január 1-től augusztus 31-ig átlagosan mindössze 4980729 forint bevételre tettek szert. A vállalkozások 16,3 százaléka számlázott legfeljebb 1 millió forint, 11,5 százaléka 1-2 millió forint közötti, 28,9 százalékuk 2-5 millió forint közötti, 18,6 százalékuk 8-12 millió forint közötti értékben, és csak 3,3 százalékuk lépte túl a 12 millió forintos kata-keretet.
via azenpenzem.hu