Remek ütemérzék - így fogalmazott az alaptörténetről író G7 portál. Amelyről mi is írtunk itt bővebben, megspékelve Kecskeméten összetalálkozó nevekkel.
Röviden: Sáfrány Tamás tiszakécskei ex-focista...
2020-ban Kerekegyházán ezidáig összesen 160.910 darab baromfi leölését rendelték el a madárinfluenza-járvány miatt. Lajosmizsén a leölt baromfik száma 56.337, míg Kecskemét Szarkás településrészén 3.500....
A Homokhátság egyik utolsó buckáján állunk a kiskunfélegyházi tanyavilágban. Az uralkodó széliránynak megfelelően, az ÉNy-DK irányú futóhomok vonulatából löszös finomhomok száll arcunkba a májusi...
2020. június 8-án, hétfőn 14 óra 8 perckor az 5-ös számú főút 63-as kilométerénél, Lajosmizse és Felsőlajos között, a horgásztavaknál eddig tisztázatlan körülmények között ...
Lassan megoldódni látszik a kiskunhalasi Bács-Reál Kft. Majsai úti telephelyén tárolt veszélyes hulladék ügye.
A cég a helyiek tiltakozása ellenére halmozott fel több száz tonna...
Június 7-én, vasárnap reggel felborult egy méheket szállító jármű pótkocsija az 5408-as úton Kiskunhalas közelében – írja a Halasinfo.hu.
A szétszakadt kaptárakból több mint tízezer...
Elszállították és megsemmisítették a tűzszerészek azt a szovjet gyártmányú repesz-aknavető gránátot, amelyet Baján egy társasház kertjében találtak 2020. május 7-én, vasárnap – közölte a...
Soltész Lászlónét, a ceglédi Állatmenhely Nyílt Alapítvány elnökét egy helyi lakos értesítette arról, hogy bekúszott az udvarára egy macska, aminek le volt vágva a két...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a 2020-as első negyedévi átlagbéreket megyei bontásban – írja az Mfor.hu. Eszerint Bács-Kiskun megyében 215 055 Ft az...
Június 3-án, szerdán délután a meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően jégesővel pusztító felhőszakadások voltak a Dunántúlon.
A Dunántúl mellett Baján is nagy darabokban esett a jég: a...
A korábbi nagy hallgatás után két terjedelmes cikkben is beszámolt a hiros.hu a hétfői tüntetésről, amit a Szövetség a Hirös Városért Egyesület szervezett. A...