Egyre kevésbé alkalmas feladatára a magyar tűzoltóság: dagad a vízfej, a kedvezményeiket veszítő vonulósok éhbérért dolgoznak, felszerelésük korszerűtlen, s még a nevüket is elvették tőlük.
Szopat, évek óta csak szopat minket a kormány. – így foglalja össze egy öreg főcsővezető a magyar tűzoltók helyzetét.
Hogy a lánglovagok mit is értenek szopatás alatt, azt a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete elnökségi összejövetelén, az ország számos pontjáról érkezett érdekvédőktől hallgathatjuk meg; vonulósok mind, értsd, ők azok, akik kiérkeznek a „szeren”, vagyis tűzoltóautón, ha oltani kell, ha összeroncsolódott autóból kell kivágni embert, ha felhőszakadás önti el a pincét, ha fa dől a házra – írja a 24.hu.
Azzal kezdik a szakszervezetisek, hogy évtizedekig „király melónak” számított tűzoltónak lenni, hiszen amellett, hogy menő és lélekemelő dolog saját életet kockáztatva mások életét menteni, belakható egzisztenciát és mindenféle kedvezményeket kínált felszerelni.
A tűzoltó (és akkor innentől tűzoltó alatt értsük a vonulósokat) huszonnégy-negyvennyolcazik, vagyis egy teljes nap szolgálatot két teljes nap pihenő követ. Ha úgy jön ki a beosztás, se szombat, se vasárnap, se húsvét, se karácsony, ráadásul a civileknél szokásos heti negyven óra helyett negyvennyolc óra a munkaidő, plusz még a túlmunka.
Cserébe:
- a huszonnégy óráknak csupán a harmadát fedi le a kiképzés, a maradék kétharmadban elvan a laktanyában az állomány: karbantart, szereli a technikát, takarít, kocsit mos, eszik, alszik, olvas, beszélget; már ha nem esik be riasztás;
- a negyvennyolc órában pedig lehetőség nyílik fusizni, pluszpénzt keresni építőiparban, vendéglátásban, mezőgazdaságban, bárhol;
- megfizethetetlen előny volt továbbá, hogy a tűzoltók, hasonlóan a többi egyenruháshoz, jelentős korkedvezménnyel mehettek nyugdíjba, akár ötvenévesen is, ha 1996 előtt álltak a kötelékbe.
Tegyünk egy kört a korkedvezményes nyugdíj fölött. E bónusz duplán indokoltnak tetszik.
