Nyílt, pusztai élőhelyigényű fajként talajon élő, közepes termetű rágcsálókra (ürgék, hörcsög, földimókusok) specializálódott ragadozó, de képes kisebb, egér termetű fajokat is elejteni. Ezek hiányában – klasszikus sólyomként viselkedve – átvált a repülő madarak, főként a seregély és galamb mérettartományú fajok zsákmányolására.
A fákkal, sziklákkal tarkított ázsiai sztyeppe madara. Zsákmányállatait nemcsak a sík vidéki nyílt élőhelyeken találja meg, ezért a domb- és hegyvidéki rövid füvű gyepek is alkalmasak számára. A fák és a sziklafalak költőhelyként nélkülözhetetlenek számára.
A sólyomféle rokonság többi tagjához hasonlóan fészket nem épít. A sziklafalak párkányain holló fészkét, fészkemaradványát használja vagy a csupasz párkány törmelékes talajába alakít ki a tojó egy sekély mélyedést a tojásoknak, fás élőhelyeken pedig más közepes és nagy testű madarak, elsősorban ölyvek és sasok üres fészkeibe költözik be.
Évente egyszer költ, általában 3-4 tojást rak, az európai állomány fészkelése március végén, április elején kezdődik. Főként a tojó kotlik, a hím csak rövid időre váltja, egyébként ellátja a tojót és a kis fiókákat élelemmel, de a fiatalok kéthetes korától már mindkét szülőnek vadásznia kell. A fiókák öt-hat hét alatt válnak röpképessé, a hím és a tojó ezt követően még hetekig etetik őket, a zsákmányállatokat pedig egyre inkább repülés közben adják át, vetetik el a fiókákkal, akik így fejlesztik röpképességüket és a préda megragadását.
Elterjedési területének túlnyomó részén vonuló, a déli és a közép-európai fészkelő állomány állandó. A fiókák utóbbi területeken is nagy területekre kóborolhatnak el, illetve klasszikus vonuló viselkedést is mutathatnak.
Állományát korábban csökkentette, hogy potenciális solymászmadárként a tojásokat és a fiókákat kiszedték a fészekből, illetve a felnőtt madarakat befogták. A múlt század második felében a megmaradt párok a mezőgazdasági területekről az Északi-középhegység sziklafalaira húzódtak vissza. Emellett a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakítása, a fő zsákmányállatát jelentő ürge hazai állományának összeomlása, a nem megfelelően alkalmazott rágcsálóirtó szerek, a ragadozó madarak illegális mérgezése, a fészekgazda madárfajok üldözése és az elektromos vezetékhálózaton elszenvedett tömeges áramütés mind-mind súlyos veszteségeket okozott a hazai kerecsensólyom állományában.
A sziklai fészkelőhelyek esetében az MME éveken át sikeresen alkalmazta az önkéntesekkel végzett fészekőrzést. Ugyancsak fontos lépés volt az ürge védetté nyilváníttatása, majd a rágcsálók visszatelepítése (elsősorban a repterek füves területeiről) az egykori élőhelyeikre. A kerecsensólymok védelme érdekében is kezdődött el immáron több mint negyven éve a középfeszültségű oszlopfejek madárbaráttá alakítása, ami napjainkban is tart. Végül, de nem utolsó sorban számos speciális, „örök” élettartamú alumínium költőládát helyeztek ki a nagyfeszültségű hálózat fém traverzeire. Itt a nyestektől és az emberektől is védetten költhetnek a kerecsenek, napjainkban a hazai állomány több mint kétharmada itt költ.
