A kerecsensólyom Európai Unióban élő állományának több mint 60 százaléka Magyarországon fészkel, és világszinten a kárpát-medencei az egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya a fajnak. Megőrzésében óriási a hazai természetvédelem felelőssége. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1974-es megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a fajra, ezért is lett jubileumi ötvenedik évükben az Év madara.
A kerecsensólyom világállományát 1990-ben még 17 400-28 800 párra, míg 2013-ban már csak 6 100-14 900 párra becsülték, Európában ennek csak töredéke, mintegy 5 százaléka él. Magyarországról az 1980-as években majdnem eltűnt, akkor az ismert kerecsensólyom-párok száma alig tíz volt. Az akkor kezdődő, az MME által koordinált természetvédelmi munkának köszönhetően napjainkban ez a szám már 150 pár körül alakul, ami az ismert állományt illeti, a becsült állomány pedig 180-200 pár – közölte az egyesület honlapján.
A kerecsensólyom nagy termetű, széles szárnyú, az egerészölyvhöz hasonló méretű és színezetű sólyom. Testhossza 47-55 centiméter, szárfesztávolsága 105-129 centiméter. Alapvetően ázsiai elterjedésű madár, ezen belül is elsősorban Kína, Mongólia és Kazahsztán területén él, az európai állomány zöme Magyarországon és Ukrajnában található.
Nyílt, pusztai élőhelyigényű fajként talajon élő, közepes termetű rágcsálókra (ürgék, hörcsög, földimókusok) specializálódott ragadozó, de képes kisebb, egér termetű fajokat is elejteni. Ezek hiányában – klasszikus sólyomként viselkedve – átvált a repülő madarak, főként a seregély és galamb mérettartományú fajok zsákmányolására.
A fákkal, sziklákkal tarkított ázsiai sztyeppe madara. Zsákmányállatait nemcsak a sík vidéki nyílt élőhelyeken találja meg, ezért a domb- és hegyvidéki rövid füvű gyepek is alkalmasak számára. A fák és a sziklafalak költőhelyként nélkülözhetetlenek számára.
A sólyomféle rokonság többi tagjához hasonlóan fészket nem épít. A sziklafalak párkányain holló fészkét, fészkemaradványát használja vagy a csupasz párkány törmelékes talajába alakít ki a tojó egy sekély mélyedést a tojásoknak, fás élőhelyeken pedig más közepes és nagy testű madarak, elsősorban ölyvek és sasok üres fészkeibe költözik be.
Évente egyszer költ, általában 3-4 tojást rak, az európai állomány fészkelése március végén, április elején kezdődik. Főként a tojó kotlik, a hím csak rövid időre váltja, egyébként ellátja a tojót és a kis fiókákat élelemmel, de a fiatalok kéthetes korától már mindkét szülőnek vadásznia kell. A fiókák öt-hat hét alatt válnak röpképessé, a hím és a tojó ezt követően még hetekig etetik őket, a zsákmányállatokat pedig egyre inkább repülés közben adják át, vetetik el a fiókákkal, akik így fejlesztik röpképességüket és a préda megragadását.
Elterjedési területének túlnyomó részén vonuló, a déli és a közép-európai fészkelő állomány állandó. A fiókák utóbbi területeken is nagy területekre kóborolhatnak el, illetve klasszikus vonuló viselkedést is mutathatnak.
Állományát korábban csökkentette, hogy potenciális solymászmadárként a tojásokat és a fiókákat kiszedték a fészekből, illetve a felnőtt madarakat befogták. A múlt század második felében a megmaradt párok a mezőgazdasági területekről az Északi-középhegység sziklafalaira húzódtak vissza. Emellett a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakítása, a fő zsákmányállatát jelentő ürge hazai állományának összeomlása, a nem megfelelően alkalmazott rágcsálóirtó szerek, a ragadozó madarak illegális mérgezése, a fészekgazda madárfajok üldözése és az elektromos vezetékhálózaton elszenvedett tömeges áramütés mind-mind súlyos veszteségeket okozott a hazai kerecsensólyom állományában.
A sziklai fészkelőhelyek esetében az MME éveken át sikeresen alkalmazta az önkéntesekkel végzett fészekőrzést. Ugyancsak fontos lépés volt az ürge védetté nyilváníttatása, majd a rágcsálók visszatelepítése (elsősorban a repterek füves területeiről) az egykori élőhelyeikre. A kerecsensólymok védelme érdekében is kezdődött el immáron több mint negyven éve a középfeszültségű oszlopfejek madárbaráttá alakítása, ami napjainkban is tart. Végül, de nem utolsó sorban számos speciális, „örök” élettartamú alumínium költőládát helyeztek ki a nagyfeszültségű hálózat fém traverzeire. Itt a nyestektől és az emberektől is védetten költhetnek a kerecsenek, napjainkban a hazai állomány több mint kétharmada itt költ.
