fbpx
5 C
Kecskemét
2024. október 26., szombat

FRISS HÍREK

Platánfát ültettek a katonás diákok a Boldogasszony téren

- Advertisement -

A Katona József Gimnázium hetedikesei a fa öntözését is vállalták, és az a tervük, hogy évente elültetnek egy-egy facsemetét a Boldogasszony téren.

A 7.A osztályfőnöke, Berki Judit arra gondolt, hogy diákjaival minden tanévben elültetnek egy fát, hogy ők is hozzájáruljanak Kecskemét fásításához. Mindehhez a nemrég megalakult Zöldítő Civil Társaság segítségét kérte. A Katonában az újonnan megépült sportcsarnok és a föld alatt futó közművek miatt már nincs lehetőség faültetésre, de kézenfekvő helyszínként adódott az iskolával szemközti Boldogasszony tér, ahol az elmúlt években is voltak ültetések és bőven maradt még hely az ifjításra. Miután a szülők is egyetértettek a kezdeményezéssel, a tanárnő engedélyt kért és kapott egy platánfa elültetésére a város főkertészétől, Győri Andrástól.

A Zöldítő tagjai, V. Dósa Eszter és Fekete László karolták fel az ügyet. A társaság felajánlott és megvásárolt egy platánfát, Eszter szervezte az ültetést, László pedig egy rendhagyó osztályfőnöki órán elmagyarázta a diákoknak, amit a fák fejlődéséről és gondozásáról tudni kell. A diákok vállalták azt is, hogy három éven keresztül, tavasztól késő őszig öntözni fogják a platánt, heti váltásban.

Hasonló cikkünk:  Tízemeletesek között ültetik el az Ötszögletű Minierdő fáit a Széchenyivárosban

Fotó: Hraskó István

Az október 25-ei, pénteki ültetésre a diákok alaposan felkészültek, ásó és lapát mellett hoztak magukkal trágyát is.

Miyawaki japán botanikus „találmánya” a városi erdő, amely hűsítő sziget lehet az aszfaltrengetegben, a paneldzsungelben. Egy ilyet szeretne ültetni november végén az Aradi vértanúk terén a Zöldítő Civil Társaság közösségi finanszírozásból. A szervezést, előkészítést, koordinálást munka után, szabadidejükben végzik a környezetvédelem mellett elkötelezett önkéntes csoport tagjai.

Tízemeletesek között ültetik el az Ötszögletű Minierdő fáit a Széchenyivárosban

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A sofőrök szerint veszélyessé vált egy forgalmas út Bács-Kiskunban, a Magyar Közút szerint ez ideiglenes

Egy olvasónk elmondása szerint Bács-Kiskun vármegyében, a Dunatetétlen és Harta közötti bekötőúton véleményes módszerrel és eszközzel vágtak ki aszfaltra...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...