15 C
Kecskemét
2025. május 11., vasárnap

FRISS HÍREK

Megszűnik a NIF Zrt. – Mi lesz a négysávúsítással?

- Advertisement -

A nif.hu, vagyis a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapja szűk szavúan tájékoztat arról, hogy egy korábbi kormányrendelet hatására 2023. január 1-jével megszűnik. Feladatait jogutódként az Építési és Beruházási Minisztérium veszi át. Bár korábban az intermodális csomópont kapcsán sokszor emlegettük a NIF-et, amely átvette annak koordinálását, mégis inkább manapság az Izsáki út négysávosítása kapcsán van a tudatunknak az állami cég. Ennek oka egyszerű: ez utóbbi beruházás zajlik, előbbi pedig továbbra is csak álom. A kormány el is vette az erre szánt pénzt, mire a polgármester bejelentette, hogy mégis megvalósul.

Bodrozsán Alexandra ellenzéki képviselő azt kérdezi a polgármestertől (és talán csütörtökön választ is kap), hogy miként érinti a cég megszűnése a Kecskeméten folyó vagy tervezett állami beruházásokat. Miután a képviselő választókörzetét nagyban érinti a négysávosítás, így emiatt is kérdezi a polgármestert.

Hasonló cikkünk:  Kristályt árultak nagyüzemben Kecskeméten, három család kilenc tagja kerül egyszerre a bíróság elé

Figyeljük mi is a választ, és megírjuk, lesz-e változás bármiben is, vagy megy minden tovább ugyanígy, csak majd a minisztérium égisze alatt.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem igaz, amit a polgármester állít: nem több, hanem egyre kevesebb kecskeméti gyermek születik

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester gyakran posztol arról, hogy Kecskeméten egyre több gyermek születik. Tényellenőrzést végeztünk, és az önkormányzattól, valamint...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...