12 C
Kecskemét
2025. május 6., kedd

Falusi Norbert

Mi történt az elmúlt héten a vidéki Magyarországon? – heti sajtószemle

Miskolcon a Partizánoktól volt hangos a helyi közélet, Sopronban a kormányzati propagandától. Autóval a “kertek alatt” ugyan szép, de nagyjából egy órával hosszabb a Szombathely-Budapest-autóút. Kecskeméten építkezés nem, csak a pályaudvar tervezésének az értékelése zajlik. Szerbiában már mernek olcsón...

2020-ban 19 ezer, 2023-ban 34 ezer magyar vándorolt ki Magyarországról 

Tavaly 33.700-an vándoroltak ki Magyarországról, aminél többen 2010 óta egyik évben sem hagyták el hazánkat – tette közzé az éves adatsorát a statisztikai hivatal. A százasra kerekített szám még előzetes adat, de ez is annyi, mintha valamivel többen, mint...

Építkezés nem, hanem a kecskeméti pályaudvar tervezésének az értékelése zajlik

Január 15-ig kellett elkészülnie a vizsgálati és előkészítő tanulmánynak, mely alapján döntés hozható a már régóta felújításra váró kecskeméti vasútállomás kiviteli műszaki tartalmáról, és a pályaudvarhoz kapcsolódó fejlesztésekről. Jelenleg ebben a dokumentumban foglalt észrevételek minisztériumi értékelése zajlik, és a tervező...

500 érvényes ajánlással polgármesterjelölt lehet Kecskeméten

Közzétették, hogy mennyi érvényes ajánlás szükséges Kecskeméten a polgármesterjelöltséghez és a képviselőjelöltséghez.  Hogy valaki polgármesterjelölt lehessen legalább 500 érvényes ajánlás szükséges. Az újrarajzolt kecskeméti egyéni választókerületi képviselőjelölt jelöléshez pedig legkevesebb 54 érvényes aláírást kell összegyűjteni (az 5. körzetben, a Hollandfaluban...

Regionális tudományokkal foglalkozó kutatók tanácskoznak négy napon át Kecskeméten

A világ minden tájáról érkező regionális tudományokkal foglalkozó kutatók tanácskoznak április 8-tól, négy napon át Kecskeméten. Hosszú idő után ez lesz az első élő világkonferenciája a Nemzetközi Regionális Tudományi Társaságnak, legutoljára a marokkói Marrakech-ben tervezett konferenciát a koronavírus járvány...

Jelképes összegért, 100 forintért utazhatnak havonta a kecskeméti diákok

Igen kedvezményesen utazhatnak a kecskeméti diákok áprilistól, a tanulók jelképes összegért, 100 forintért válthatnak havi vagy 30 napos buszbérletet. A nyugdíjasok is olcsón róhatják a vonalakat, szintén a szimbolikus összeget, 100 forintot kell csak kifizetniük a havi vagy 30...

Kisöpörte az éjjeli eső a szaharai homokot – mégis mit keres itt Kecskeméten?

A légszennyezés mértéke még kora reggel is veszélyes értéket mutatott Kecskeméten, amit napok óta a szaharai por okozott. És hiába festette színesre a napkeltéket és naplementéket, a távoli sivatagból annyira sok homok érkezett a Kárpát-medencébe, hogy sok helyen már...

Mutatjuk a Kecskeméten bérelt lakások utáni hozamot  

Az átlagos bruttó bérleti hozam Kecskeméten 5,65 százalék volt 2024. első negyedévében. Ez szinte pontosan megegyezik az országos átlaggal, ami 5,75 százalék. Korábban, 2023 első negyedévében a bérlemények hasznosulása 5,9 százalék volt Magyarországon – mutat rá legfrissebb elemzésében az...

Meddig jár a korsó a kecskeméti kútra? – a Víz Világnap alkalmából nagyinterjú Kurdi Viktorral, a BÁCSVÍZ vezérigazgatójával

A BÁCSVÍZ Zrt. adatai szerint Kecskeméten 1477 db hálózati hiba volt 2022-ben. A vízveszteség Kecskeméten mintegy 15 százalék, tehát 100 köbméter vízből 15 köbméter elvész. A vízügyes szakemberek egyetértenek abban, hogy a fenntartható működéshez folyamatos felújításokra van szükség...

Beszélnek a képek – Megyei Körkép 80+ címmel nyílt helytörténeti fotókiállítás Kecskeméten

Megyei Körkép 80+ címmel nyílt helytörténeti válogatás a Petőfi Népe archívumának nyolcvanas-kilencvenes évekbeli riportfotográfiáiból a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban. A Bács-Kiskun megyéről és Kecskemétről „beszélő” fotókat, melyek a múzeum értékes anyagát gyarapítják, Tóth Sándor, Straszer András, Méhesi Éva, Pásztor...

About Me

305 CIKKEK
0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisement -spot_img

Latest News

Megkezdődtek az érettségik, Örkény-novellát is kaptak a diákok magyarból

Középszinten közel 78 ezren, emelt szinten mintegy 2300-an vizsgáztak az idei érettségi első kötelező vizsgatárgyából, magyar nyelv és irodalomból....
- Advertisement -spot_img