fbpx
7 C
Kecskemét
2024. december 21., szombat

FRISS HÍREK

Bodrozsán: Mikor fizeti vissza a polgármester a jogszerűtlenül felvett 13 millió forintot?

- Advertisement -

Miután kiderült, hogy a kormány törvénymódosítással akar utat csinálni a polgármestereknek, hogy például egyetemeket működtető alapítványoknál is funkciót és fizetést kaphassanak, Bodrozsán Alexandra (Szövetség) levelet írt Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek, aki felügyelőbizottsági tag a Neumann János Egyetemért Alapítványnál, emiatt pedig hónapok óta felmerült, hogy aggályos, hogy közben a várost is vezeti, tehát mindkét helyen fizetést kap. A fővárosi kormánymegbízott azt mondta korábban, hogy ez törvénytelen, és ott vizsgálatok is indultak polgármesterek és alpolgármesterek ellen. A Bács megyei kormányhivatal több, mint egy hónapja nem volt képes állást foglalni a polgármester ügyében. Szél Bernadett országgyűlési képviselő kérésére sem. Viszont neki elküldték a törvénymódosító javaslatot.

Bodrozsán Alexandra erre fel levélben kérdezi a polgármestert, hogy mikor fizeti vissza az elmúlt 8 hónapban felvett összesen több, mint 13 millió forintot. Az ellenzéki képviselő szerint ugyanis a törvénymódosítással ismerték el, hogy mostanáig összeférhetetlen a polgármesteri tisztség és az alapítványnál betöltött pozíció. Bodrozsán Alexandra arra is felhívja a polgármester figyelmét, hogy hiába érvelt azzal, hogy jótékonysági célra fordítja ezt az összeget, ezt nem teheti meg. Bodrozsán Alexandra a levélben úgy fogalmaz, hogy reméli, hogy legalább az Alaptörvényt betartja a kormány, és a törvénymódosítás nem lesz visszamenőleges hatályú.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...