14 C
Kecskemét
2025. április 14., hétfő

FRISS HÍREK

Kerekegyházán igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a NÉBIH

- Advertisement -
Bács-Kiskun megyében, Kerekegyházán igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul elrendelték az érintett állomány, összesen több mint 101.000 tojótyúk leölését. A gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védő- és 10 km sugarú megfigyelési körzetet is, ahol további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a szállítási korlátozások.
Kerekegyházán tavaly 160.000 baromfi leölését rendelték el a madárinfluenza-járvány miatt, amiről akkor be is számoltunk.

A gyilkos kór szempontjából a legveszélyesebb terület a Bács-Kiskun, Csanád-Csongrád és Békés megyék háromszöge

A számokból világosan látszik, hogy vírusról vírusra egyre több állatot kell leölni. Míg 2016-ban 2,5 millió állatot semmisítettek meg, 2020-ban már 5 milliót 
írtuk a kecsUP-on tavaly szeptemberben egy minisztériumi összefoglaló alapján. Majd szakértőkkel és kereskedőkkel arról beszélgettünk, hogy:
a túlzott állomány koncentráció, a kártalanításért folyó küzdelem, illetve a személyes és intézményes átfedések is befolyásolják az egyre nagyobb károkat okozó madárinfluenza körüli problémákat.

A vonuló vadmadarak is fokozott veszélyt jelentenek a baromfiállományokra

A Nébih ezúton is felhívja minden állattartó figyelmét a zártan tartás és a járványvédelmi intézkedések betartásának fontosságára. Az előírásokról, tudnivalókról szintén a hivatal tematikus aloldalán olvashatnak részletesen az állattartók.

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Hol a kecskeméti egyetem alapítványába tett 127,5 milliárd közforint? – elmagyarázzuk (1. rész)

127,5 milliárd közforint sorsa vált kérdésessé a Neumann János Egyetem Alapítványa (NJEA) körül kirobbant botrányban, derült ki, miután az...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...