Az ukrán-orosz háború világszerte mély együttérzést és összefogást váltott ki az emberekből. Napról napra egyre súlyosabb szankciók születnek meg az orosz gazdaság ellen. Az ENSZ szerdai közgyűlésén pedig a 193 tagországból csupán 5 nem szavazta meg Oroszország elítélését az...
Szőkéné Kopping Rita, az egyesült ellenzék közös jelöltje a Bács megyei 1-es választókörzetben, a Facebookon tudatta, hogy feljelentést tesz amiatt, mert Ladánybenén festékkel fújták le a plakátjait. Szerinte vannak, amiket le is szedtek. A jelölt a posztban azt írja,...
A Nyomtass Te Is újság és mozgalom már jó ideje létezik, Kecskemétre és környékére azonban most ért el igazán azzal, hogy januárban megkezdte a terjesztését a Kecskeméti Kossuth Kör. A KecsUP-ot a következőről tájékoztatták:
"Az induláskor 10.000 példányt nyomtattunk ki,...
Egymás után jelentik be a Bács megyei 2-es választókerület függetlennek mondott polgármesterei, hogy a Fidesz jelöltjét, Szeberényi Gyula Tamást támogatják. Így, akik azzal a tudattal szavaztak ezekre a városvezetőkre, hogy ők nem húznak egyik politikai oldal felé sem, azok...
Szavakban nem olyan régen aggódott a polgármester a szólásszabadságért és a nyilvánosságért, miközben már nem csupán lakossági hozzászólásokat töröl az oldalán, hanem ellenzéki képviselőket tilt le sorra.
Előzmény
Bodrozsán Alexandra ellenzéki képviselő azzal állt elő korábban, hogy az önkormányzati sajtónak adott...
Somogyi Lajos, aki megnyerte 2019-ben a ballószögi önkormányzati választást polgármesterjelöltként, az akkori plakátokon független jelöltként hirdette magát. Így a ballószögiek abban a tudatban szavaztak rá, hogy nem pártot képvisel, nem helyezi magát egyik politikai térfélre sem. Ugyanakkor már abban...
Reagált a Honvédelmi Minisztérium arra a cikkünkre, amelyet a HVG alapján írtunk meg. Ebben arról volt szó, hogy magyar repülőgép szállítja a német fegyvereket Ukrajna részére Hollandiából. Ugyanis egy Twitteren közölt fotón magyar felségjelzésű és Pápa feliratú gépbe rakodják...
A Pápán állomásozó NATO Nehéz Légiszállító Ezred egyik magyar felségjelzésű C-17 repülőgépe 50 darab német Panzerfaust-3 páncéltörőt 200 rakétával, 400 darab Stinger légvédelmi rakétát szállít Hollandiából Ukrajnának. 100 darab mesterlövész puskát is visz a gép Hollandiából 30 ezer tölténnyel,...
A Szövetség a Hírös Városért Egyesület frakciója levélben fordult a polgármesterhez, miután Oroszország megtámadta szomszéd országunkat, Ukrajnát. A frakció által küldött levélben azt írják, hogy az orosz agresszió megtörte a békét, és "mi magyarok sem állhatunk szótlanul". Azért sem,...
Kecskeméten járt tegnap délután Gyurcsány Ferenc, aki Szőkéné Kopping Rita (Bács megye 1-es választókörzet) és Bodrozsán Alexandra (Bács megye 2-es választókörzet) ellenzéki jelöltek kampányát jött megsegíteni. Beszédében kérdésre válaszolva elmondta, hogy
ideje lenne megszüntetni már az oltottak és oltatlanok közötti...
Cikksorozatban járjuk körül a ma újból sokat vitatott szuverenitás fogalmát. Szerintünk fontos, hogy megértsük, mit jelent szuverénnek lenni, lehetünk-e...