16.6 C
Kecskemét
2025. április 17., csütörtök

Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: Szeberényi Gyula Tamás

Brüsszelezik Szeberényi, miközben brüsszeli pénzek farvizén is kampányol

A békemenetnek nevezett (Vajon békemenet-e az, amelynek egyik résztvevője kinyírná Márki-Zay Pétert; és amelyen az első sorban vonul Bayer Zsolt szélsőkormánypárti megmondóember, aki szerint...

Együtt a kormányváltásért: Kibékült egymással Bodrozsán és Király

Közös közleményben tudatták kibékülésüket Bodrozsán Alexandra ellenzéki önkormányzati képviselő, az ellenzék közös képviselőjelöltje a Bács megyei 2-es körzetben és Király József szintén ellenzéki önkormányzati...

1,3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nagytemplom felújítására, mégis úgy tűnik, mintha állna

A kecskeméti Nagytemplom homlokzatát 2018 szeptembere óta állványzat borítja. A templom külső felújításával azóta sem végeztek, miközben arról volt szó, hogy a két...

Hulladék „hegy” a belvárosban: Júliusban úgy volt, hogy 3-6 hónapon belül megszűnik

Király József, belvárosi önkormányzati képviselő többször is szóvá tette a Luther-palota melletti szelektív hulladéksziget "áldatlan állapotát" és alapjában a hasonló szigetek környezetét. Az edényzet...

Kézfogós kampányfotó készült Szeberényiről, ahol gyerekekkel találkozott

A hiros.hu arról számolt be, hogy pénteken délután a Mezei utcai közösségi házba, a Biztos Kezdet Gyerekházba látogatott Novák Katalin családokért felelős miniszter, és...

A Hiros.hu Facebook oldala idézte Szeberényit, majd javította a bakit

Tegnap megírtuk, hogy baki csúszott Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester bejelentésébe, amelyben azt tudatta tegnap délben, hogy a Bács megyei 2-es választókörzetben ő indul a...

Nincs meglepetés: Bodrozsán-Szeberényi csata lesz tavasszal

Többször is megírtuk már, hogy csoda lenne, ha nem Szeberényi Gyula Tamás lenne a Fidesz-KDNP jelöltje a Bács megyei 2-es körzetben a tavaszi országgyűlési...

Csoda lenne, ha nem Szeberényi indulna Zombor helyett 2022-ben

Szeberényi Gyula Tamás alpolgármesterről már korábban megírtuk, hogy jó eséllyel ő lesz Zombor Gábor helyett a Bács megyei 2-es választókerület fideszes képviselőjelöltje. Ha korábban...

A volt Tó Hotelből nem lesz magánegészségügyi központ, de akkor mi lesz?

Kecskemét közgyűlésének Fideszes többsége, ellenzéki tiltakozás mellett, még július elején döntött arról, hogy zártkörű pályázaton keresztül értékesíti a Tó Hotel területének egy részét, aminek részleteiről többször...

Szeberényi alpolgármester kampányüzemmódban – ha kell akkor mikrofonállvány

Néhány napja írtuk meg, éppen egy olyan esemény kapcsán, amelyen megjelent Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester is, hogy újságíró körökben téma olykor, hogy akkor van...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...