A Szövetség a Hírös Városért frakció tagja, Tóth Szilárd vacsiközi képviselő indítványát elutasította a fideszes többség, ami arról szólt, hogy a város 2023. évi költségvetésének általános tartaléka terhére különítsen el 35 millió forintot a Gázló utcai posta újranyitására és...
Megszűnt a Nyíri úti, a Rávágy téri és a Czollner közi szelektív hulladékgyűjtő sziget. A Kecskeméti Városrendészet arról tájékoztatja a lakosságot, hogy február 17-től ne helyezzenek el szelektív, illetve egyéb hulladékot ezeken a területen, mert ez illegális hulladéklerakásnak minősül...
Király József, a Kecskemét 8. v.k. képviselője 2023. február 20-án(hétfő) 17 órától 19 óráig képviselői fogadóórát tart a Kecskemét, Katona József tér 18. szám alatti földszinti irodában (volt Univer Székház), melyre várja a választókerület (belváros, Árpádváros) polgárait.
Ha telefonon szeretnének konzultálni, az alábbi szám hívásával tehetik...
Nem elbeszéltek egymás mellett, hanem másként látják a kecskeméti ipar bővülésének jövőjét a kecskeméti kormánypárti és ellenzéki képviselők. Mint azt megírtuk a közgyűlési beharangozó cikkünkben, a Szövetség a Hírös Városért frakció azt kezdeményezte, hogy a kecskeméti képviselőtestület egyhangúan mondja...
Két órányi, személyeskedő adok-kapok után döntött a kecskeméti közgyűlés arról, hogy az önkormányzat a Csongrádi utcai óvodát felszámolja. Kevés a gyermek és az épület felújítása nagyon sokba kerülne, amire nincs forrás. A dolgozókat és a gyerekeket a következő tanévtől...
Az egészségügyben, az oktatásban, a szociális szférában hagyományosan alacsony fizetésekről beszélünk, magas munkaerőhiányról és a szakmák elöregedéséről. Bérük az átlagkeresettől, ami a KSH legfrissebb adatai szerint bruttó 564 ezer forint, jelentősen elmarad. A megélhetést nehezítő körülmények viszont fokozódnak: magas...
A városi költségvetésről is tárgyal csütörtökön a kecskeméti közgyűlés. Összeszedtük a fontosabb tételeket.
Energiaválság
A magas rezsiárak miatt 7,4 millió forintot kap a Kecskeméti Görögkatolikus Parókia és a Római Katolikus Főplébánia.
Az energiaárak emelkedése miatt a Kecskeméti Fürdő 2022. IV. negyedévi működésének...
A kecskeméti ellenzéki frakció azt kezdeményezi, hogy a kecskeméti Fidesz-KDNP frakcióval közösen a kecskeméti közgyűlés mondja ki, hogy Kecskeméten, illetve közvetlen környezetében ne támogassák akkumulátorgyár építését. A Szövetség a Hírös Városért frakció tagjai ezt azután vetetik napirendre, hogy az...
Lapátot, csákányt, kapát, gereblyét ragadtak a Diófás közi családok, mert megelégelték a járhatatlan útviszonyokat. Férjek, anyák és gyermekeik, fiatalok és szépkorúak vonultak ki kerti szerszámjaikkal a kátyúkból, lyukakból, gödrökből ki sem látszó Felsőszéktó tanya útszakaszára. A rögtönzött szombati munkabrigád...
Mogyi nagyon fontos tagja a kecskeméti keresőkutató mentőcsapatnak, közösen segítenek a földrengés sújtotta Törökországban, a szír határhoz közel. A hétfői földrengés áldozatainak a száma Törökországban és Szíriában együttesen már meghaladta a 24 ezret a szombat délelőtti adatok szerint, a...
Vancsura István kecskeméti önkormányzati képviselő és a Szövetség a Hírös Városért Egyesület-MSZP-DK-Párbeszéd-LMP képviselőjelöltje hivatalosan bejelentette, hogy a mai nappal...