2020. június 29-én őrizetbe vettek a lajosmizsei rendőrök egy 21 éves helybeli férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy két nappal ezelőtt kirabolt egy nőt Lajosmizsén...
A Kecskeméti Rendőrkapitányság csalás bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vett három embert – közölte a rendőrség.
Az első trükk még bejött...
Egy 32 éves budapesti nő, valamint...
Egy 18 éves kecskeméti férfi kalandos körülmények között került lopás gyanújával letartóztatásba – közölte a Kecskeméti Törvényszék.
A fiatal férfi 2020. június 13. napján a...
Gyorsított eljárásban, három nap alatt bíróság elé állították és jogerősen 6 hónap, egy évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték, valamint 2 év 6 hónapra eltiltották a...
A sajátján kívül még két másik kocsit tört össze Kecskeméten 2020. június 12-én egy autós, mert nem fékezett időben – közölte a rendőrség.
Péntek délután...
Június 12-én, pénteken 19 óra után az M5-ös autópályán, a Kecskemét-Nyugat lehajtó előtt egy kerékpárost láttak a leállósávban hajtani – írta meg a Bpiautosok.hu.
Egy...
Egy kecskeméti baleset feltételezett okozójáról egy térfigyelő kamera készített felvételt, őt keresi a rendőrség.
2020. június 7-én 16 óra körül Kecskeméten, a Hosszú utcában –...
42 gyerekruhát próbált ellopni egy nő Kecskeméten – közölte a rendőrség.
Egy ruházati boltba tért be egy idősebb nő 2020. június 9-én, kedden dél körül....
2020. június 8-án, hétfőn 14 óra 8 perckor az 5-ös számú főút 63-as kilométerénél, Lajosmizse és Felsőlajos között, a horgásztavaknál eddig tisztázatlan körülmények között ...
Június 7-én, vasárnap reggel felborult egy méheket szállító jármű pótkocsija az 5408-as úton Kiskunhalas közelében – írja a Halasinfo.hu.
A szétszakadt kaptárakból több mint tízezer...