„Szerdán megejtettük a nagy padfestést, 8 padot csiszoltunk le, hoztunk rendbe és festettünk le. Köszi minden szorgos mancsnak a részvételt, és az ott lakók kedves szavait is” – közölte a Magyar Kétfarkú Kutyapárt kecskeméti szervezete. Közösségi média posztjukban kifejtették,...
Rövid idő alatt többszörösére ugrott az internetes csalások száma, a rászedett banki ügyfelek kára pedig milliárdokban mérhető. Új módszerekkel próbálkoznak a csalók, a telefonos, internetes manipulátoroknak bedőlők átlagosan több százezer forintot is bukhatnak – tudatta közleményében a Bank360. Az...
A fővárosiak nettó átlagkeresete 72 százalékkal haladta meg a legrosszabbul kereső Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei munkavállalókét az idei év első negyedévében - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. Bács-Kiskun vármegye a rangsor közepén foglal helyet.
A bérkülönbség továbbra is hatalmas...
„Be fogjuk vezetni azt az elvet a közbeszerzéseknél hogy a magyar állami beruházásoknál az egy ajánlat nem ajánlat, ami azt jelenti, hogy egy érvényes közbeszerzéshez minimum kettő érvényes ajánlatra van szükség. Ezzel megszűnik az összes egyajánlatos közbeszerzés. (…) A...
„Bár az országos adatokat tekintve Bács-Kiskun megye a hetedik helyen állt a megkötött csok-os szerződések számát illetően, ez az érdeklődés jövőre érezhetően visszaesik majd, miután idén még azok is igyekeznek majd ingatlant vásárolni, akik nem feltétlenül szerettek volna” –...
Ahogyan a múlt hétvégén Kecskemétre szakadt az ég, egy heves vihar kíséretében érkezett meg az idei első hőhullámot követő lehűlés. A zivatar okozott is némi fennforgást Kecskeméten és környékén: több helyen kidőlt fák és letört ágak nehezítették a közlekedést...
Miközben a tartósan nem fizető hitelek száma tovább csökkent, megugrott azoknak az adósoknak az aránya, akiknél már törlesztési gondok jelentkeztek 2023 első hónapjaiban. Az új kölcsönszerződések száma mélyrepülésbe került, különösen a lakáshitel és a babaváró kölcsön esett nagyot az...
Visszaesni látszik a Babaváró hitel iránti kereslet, a fiatal családok a tavaly decemberihez képest majdnem harmadával kevesebb támogatást igényeltek az idei első négy hónapban. A konstrukciót sokan a kormány legerősebb családtámogatási eszközének tartják, ez az országos statisztikában alig látszik...
Városunkban szinte mindennaposak a közlekedés okozta bosszúságok, melyek általában az utak minőségéből fakadnak. Vannak olyan útszakaszok, melyek szinte soha nem láttak aszfaltot, vannak amik inkább hasonlítanak egy szitára, mint ahogyan sok helyen a közvilágítással sincsen minden rendben. Pedig ennek...
Hónapok óta gyengélkedik a kiskereskedelem, a magyarok egyre kevésbé költik a pénzüket a boltokban. A legfrissebb statisztika szerint a jelenlegi eredményeket csupán mérsékelni lehetne. Mindeközben egy kutatásból kiderült, hogy a vásárlók számára kiemelten fontosak az árak, ha akciókról van...