TanyaFeszt. Éppen úgy, ahogy a nevében van. Fesztivál egy tanyán. Cserkeszőlőn idén hatodik alkalommal rendezik meg a zenei, szabadidős, sportos, kikapcsolódós, lazulós eseményt, amely az előbb felsoroltakból mindegyik jegyet magában hordozza. Sőt, mindez tanyasi környezetben, a természet kellős közepén.
Ez...
A kórházi körforgalmat építő VER-BAU Parking Kft. tájékoztatása szerint megkezdődött a közművek áthelyezése, felújítása. A munka a kórház bejáratához vezető zebránál kezdődik, és a kórházzal szemközti fák mentén haladnak majd a kereszteződés felé. Az útszegély és a fák közötti...
Ritkán hallott mondat, ugye? Miközben országos szinten a folyamatosan dráguló közbeszerzésekről hallani, most Kecskeméten éppen az egyik ilyen olcsóbb lett. Persze nem azért, mert a nyertes jelezte, hogy beéri kevesebb pénzzel is.
De akkor miről van szó?
A Homokbányán, az önkormányzati...
Az egy-két napig tartó koromsötét esték után, tegnap ismét világítottak a lámpák a Boróka utcában. Nem mernénk azt állítani, hogy a KecsUP tegnapi bejelentése miatt javították meg a közvilágítást itt, de ha így történt, akkor szuper gyorsan reagáltak a...
A napokban sötétség borult Kadafalva főútjára, a Boróka utcára. Lényegében ennek teljes hosszán nincs közvilágítás, így korom sötétben járnak itt az autók és gyalogolnak az emberek.
Ezen a fotón minden csúszkát felhúztunk a képmanipuláló szoftveren, amit csak lehetett, hogy mégse...
Visszavonta intézkedését a piac vezetősége, így mégsem vezetik be a nagybanin a sétálójegyet. Amit nem sokkal egy panaszos levél után jelentettek be, amely egyik pontjában azt kifogásolta, hogy a nagybanin kis mennyiségben a lakosság is vásárolhat, emiatt csökken a...
Előre leszögezzük: a címben feltett kérdés nem a buszok színére vonatkozik.
Mint ahogyan beszámoltunk arról, a kecskeméti buszok ezüst színűek lesznek továbbra is, az arculatukra pedig a visszafogottság lesz a jellemző. Fenti fotónkon látszódik is, mire kell számítani, ha már...
Megjött a válasz az Emberi Erőforrások Minisztériumától arra a kérdésünkre, hogy mennyivel támogatták az orgoványi Örömhír Alapítvány evolúciót tagadó rajzpályázatát. Mert az szerepel a kiíráson, hogy a minisztérium támogatásával valósul meg a project, és a minisztérium támogatáskezelőjének logóját fel...
Szemfüles olvasóink bizonyára észrevették, hogy megjelent egy "Megye" nevű kategória a KecsUP-on. A menüben is, de közvetlenül a főoladon a kecskeméti híreink alatt is. Most már vannak Kecskeméten túli történésekről is híreink. A .HU kategória eddig is létezett, ebben...
Az orgoványi Örömhír Alapítvány hirdette meg azt a rajzpályázatot, amelyre gyerekek és felnőttek alkotásait is várják. A kezdeményezés célja a teremtés újrafelfedezése. Ezért arra kérik a jelentkezőket, hogy szárnyaljon a fantáziájuk. De segítségül ilyen témákat jelöltek meg:
Milyennek képzeled...
Az Európai Parlament zöldpárti frakciójának és Daniel Freund európai parlamenti képviselőnek a felkérésére készített felmérést a bécsi székhelyű Motivációkutató...