A vásárlóerőparitáson számolt egy főre jutó GDP alapján a legtöbb elmaradott európai uniós térség Bulgáriában, Görögországban, Lengyelországban és Magyarországon található. A 25 legszegényebb régióból...
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése, amiből kiderül, hogy 2023 decemberében a bruttó mediánkereset 496 100 forint volt, 16,0 százalékkal meghaladta az egy évvel...
Megjelent a KSH Háztartások életszínvonala nevű jelentése, amiből kiderül, hogy hosszú évek után először tavaly romlottak Magyarország szegénységi mutatói. A magas jövedelműek és a...
Bács-Kiskun vármegyében több, mint másfélszer nagyobb volt az építőipari termelés értéke a közvetlen térségénél. Első ránézésre úgy tűnik, hogy gyorsabban fejlődnek környezetüknél (Bács-Kiskun mellett,...
A fővárosiak nettó átlagkeresete 72 százalékkal haladta meg a legrosszabbul kereső Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei munkavállalókét az idei év első negyedévében - derül ki a Központi...
A Központi Statisztikai Hivatal beszámolt a magyarországi átlagkeresetekről megyére bontva, 2022 első három negyedév tekintetében. Az országos nettó átlag 334 920 forint volt. Mint...
Súlyosnak látják a magyarok hazájukban a korrupciót és az igazságszolgáltatásban sem bíznak nagyon – derül ki az Eurostat SDG&me kiadványából, amelyet a Bumm ismertet.
Korrupció,...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a 2020-as első negyedévi átlagbéreket megyei bontásban – írja az Mfor.hu. Eszerint Bács-Kiskun megyében 215 055 Ft az...
Utolsó előtti helyen áll Magyarország az unióban a nemek közötti egyenlőség szempontjából. A magyaroknál csak a görögök kaptak kevesebb pontot a Nemek Közötti Egyenlőség Európai...
Ez volt a top10 cikk a héten.
https://kecsup.hu/2019/09/zombor-gabor-burkoltan-fenyegetett-es-kampannya-silanyitotta-kadafalva-napjat/
https://kecsup.hu/2019/09/lejer-zoltan-belso-meres-szerint-fej-fej-mellett-kecskemeten-a-szovetseg-es-a-fidesz-interju/
https://kecsup.hu/2019/09/kecskemeti-campus-alom-es-valosag/
https://kecsup.hu/2019/09/feszultsegek-a-kecskemeti-fideszben-gyengulest-mutat-a-meresuk/
https://kecsup.hu/2019/09/szalloda-bizniszben-utazik-bus-andras-gabor-a-fidesz-kdnp-kepviselojeloltje/
https://kecsup.hu/2019/09/igy-all-most-a-homokbanyai-onkormanyzati-munkasszallo/
https://kecsup.hu/2019/09/lejer-zoltan-gyenge-a-varos-lobbiereje-a-feluljaronak-sincs-gazdaja/
https://kecsup.hu/2019/09/unios-penzbol-fesztivaloznak-a-kampanyban-a-kecskemeti-fideszes-kepviselok/
https://kecsup.hu/2019/09/rossz-peldat-mutat-a-kecskemeti-fidesz-kdnp-a-gyerekeknek/