Miután néhány nappal ezelőtt a Közlönyben megjelent Orbán Viktor aláírásával, hogy a Szeged-Hódmezővásárhely tram-train megemelkedett költségeire fordítják az eredetileg a kecskeméti vasútállomás fejlesztésére szánt...
Az orbáni háborús retorikát felmondva, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a Facebookon tudatta, hogy biztonságba helyezték a legutóbbi közgyűlésen a várost. Ezzel együtt
"az összes, városunk...
A Széchenyivárosban, a Bajza József utcában lakók május elején tudták meg két év után Engert Jakabné (Fidesz) alpolgármestertől, hogy a sorházuk előtti kiserdőt kivágnák és a helyére...
A Kecskeméti Fürdő közel háromezer négyzetméter vízfelülettel és 17 medencével rendelkező fürdő komplexum, ahová több úszómedencével, élményfürdővel, wellness és gyógyászati szolgáltatással várják az úszni...
A tegnapi közgyűlés után Kecskemét polgármestere megtette szokásos nyilatkozatát az önkormányzati televíziónak. A Közélet című műsorban elmondta, hogy Szeberényi Gyula Tamás megüresedő helyeit (egyéni...
Április 28-án csütörtökön 9 órától ülésezik a kecskeméti közgyűlés, amin arról is szó lesz, hogy megemelik Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz) polgármester és az alpolgármesterek fizetését.
Az...
2022. február 14-én kérdéssel fordultunk a kecskeméti önkormányzathoz, melyben arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyit költ a város a polgármester kommunikációs feladataira és ezt milyen...
Szemereyné Pataki Klaudia a Facebookon, hivatalos polgármesteri oldalán kérte meg két napja arra az olvasóit, hogy támogassák a Fidesz két kecskeméti jelöltjét, Salacz Lászlót...
Kecskemét polgármestere csütörtökön úgy interpretált egy ellenzéki indítványt, hogy a baloldal "elhallgattatta volna a kecskeméti nyilvánosságot". Hogy mi is ez az indítvány, arról itt...
Nagyon is rendben van, ha bárki aggódik a nyilvánosságért és a szólásszabadságért. Különösen a mostani időkben fontos ez, amikor is a nyilvánosság nagy részét...