Régóta központi téma és borítékolhatóan sokáig még az is lesz a harmadik országbeli - fülöp-szigeteki, indiai, vietnámi, mongol, kirgiz - munkavállalók magyarországi foglalkoztatása. Alkalmas...
Alig másfél hét alatt lebontották a Korhánközi út szellemházait, amelyek az utóbbi időben leginkább az illegálisan beköltöző és a környéken garázdálkodó hajléktalanok miatt kerültek...
Eredetileg úgy képzelték, hogy 2020-ban már üzemelni fog a munkásszálló, amelynek megépítésére egy Budapestre bejegyzett cég kapott lehetőséget, miután megnyerte az önkormányzati pályázatot 2018...
A város honlapjára feltöltött 5 millió forint feletti szerződések alapján a Dobos-Bútor Kft. szállít bútorokat a homokbányai munkásszállóra, amelyet dolgozói apartmanoknak neveztek el. A...
Tavaly áprilisban számoltunk be arról, miután az önkormányzati munkásszállóról már írtunk, hogy épül egy magán munkásszálló is a Homokbánya területén. Ez az egyetemi kollégium...
Ritkán hallott mondat, ugye? Miközben országos szinten a folyamatosan dráguló közbeszerzésekről hallani, most Kecskeméten éppen az egyik ilyen olcsóbb lett. Persze nem azért, mert...
Nem olyan régen számoltunk be arról, hogy a vacsiközi képviselő, dr. Tóth Szilárd (Szövetség) jött és mindenkit megnyugtatott: nem lesz munkásszálló a kertészeti kar...
Nem lesz munkásszállás a kertészeti kar kollégiumából - ez volt a lényege annak a sajtótájékoztatónak, amelyet a Vacsiköz új önkormányzati képviselője, dr. Tóth Szilárd...
Dr. Tóth Szilárdot, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület képviselőjelöltjét többen megkeresték mostanában az iskolai szülők közül, és a Petőfi iskola környékéről, hogy vajon...