Mostanra a Covid-kapacitás fele feltöltődött, részben a kórházban talált koronavírus-pozitív betegekkel, részben pedig már az Országos Mentőszolgálat is szállított be beteget. Egyelőre súlyos állapotú...
Amputálni kellett két éve bal alkarját és valamennyi lábujját Szvitacs Alexának. Hónapokat töltött kórházban, most már para-asztaliteniszezőként folytatja karrierjét.
A fiatal sportoló toxikus sokk szindrómát...
A fokozottan védett Kolon-tó közelében elterülő hulladéklerakó bővítésének a terve hónapok óta tartja izgalomban az izsákiakat, ami ellen Varga István független képviselő petíciót indított...
Minap a kiskunhalasi kórház főigazgatója azt nyilatkozta, hogy Szeged és Kecskemét gócpont lett a koronavírussal kapcsolatos járványügyi szempontból.
Ma pedig Kecskemét polgármestere tett ki közösségi...
A közösségi médiában közzétett közleményében felhívja a figyelmet, hogy városunk gócpont lett, fokozott óvintézkedésekre van szükség.
Mint írja, kérte az Intézmény és Piacfenntartó Szervezet...
A magyar orvosok 77%-a a jelenlegi formájában nem írja alá az új egészségügyi jogviszonyról szóló szerződést, 40 százalék pedig emiatt akár otthagyná a közellátást...
Az elmúlt hat évben 119 feljelentést tettek a pártok és politikusok, amiből mindössze harminc esetben indult nyomozás, amiből tíz jelenleg is tart, de egy...
Elsősorban ellenzéki politikusokat, ugyanis ennek az összegnek mindössze 0,56 százalékát kellett a kormánypártiaknak befizetniük.
Összesen 5,7 millió forintnyi fizetéstől fosztották meg Jakab Pétert ebben a...
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2020. október 27-én őrizetbe vett egy 50 éves...
A kecskeméti egyenruhások őrizetbe vették a segítségnyújtás elmulasztásával is gyanúsítható helvéciai férfit.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. október 24-én délután Helvécián.
A Kecskeméti úton...