Tiszaalpár polgármesterével, Dr. Vancsura Istvánnal beszélgettünk, aki 2009 óta vezeti a települést. Fontosnak tartja a múlt tiszteletét, és úgy gondolja, hogy Alpáron zajlott a...
Tegnap megírtuk, hogy Madari Róbert, Lakitelek polgármestere koronavírusos. Ezért bezárt a polgármesteri hivatal és a dolgozók karanténba kerültek. Ahogyan a polgármester is. Ő akkor...
Bodor Sándorral, Fülöpjakab polgármesterével beszélgettünk, aki 2019 őszétől vezeti a Homokhátságon fekvő települést. Volt már önkormányzati képviselő, és a 2018-as országgyűlési választásokon is indult....
Azt már a múltkor lehoztuk, hogy Neumann János Egyetemet -a magánegyetemmé való átalakítás után- tulajdonló Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöki székébe Csizmadia Norbertet...
Mivel meghívókat mostanában nem kapunk, nem lehettünk ott azon a kecskeméti eseményen sem, amelyen a kormány munkahelyvédelmi bértámogatásáról számolt be Palkovics László miniszter. Ezért...
Miután megírtuk (a munkáltatójára hivatkozva), hogy egy lakiteleki dohánybolt alkalmazottja házi karanténban van a párjával együtt, aki Olaszországból érkezett haza, és, hogy a fertőzőttsége...
Két regionális anyagunk futott nagyot a héten: a tiszaugi törvénytelen fakivágás friss téma volt, míg a Lezsák Sándor birodalmát bemutató decemberi videó ismét népszerű...
Összegyűjtöttük egy helyre azokat a cikkeinket, amiket sokan olvastatok.
https://kecsup.hu/2019/12/utaztunk-egyet-talan-az-utolsot-a-748-as-ic-vel/
https://kecsup.hu/2019/12/a-polgarmester-nem-tudta-kiharcolni-kecskemetnek-az-ic-vonatokat/
https://kecsup.hu/2019/12/lemondott-az-egyetemi-kancellar-a-kozszolgalati-egyetemen-folytathatja/
https://kecsup.hu/2019/12/unios-penzbol-epul-fatuzelesu-eromu-kecskemeten/
https://kecsup.hu/2019/12/megvontak-a-rokkantsagi-ellatasat-egy-kecskemeti-nonek-mert-a-posta-nem-vitt-ki-egy-levelet/
https://kecsup.hu/2019/12/megszuntetnek-a-kecskemeti-civileket-tamogato-varosi-tamogatasi-programot/
https://kecsup.hu/2019/12/videon-lezsak-sandor-birodalma/
https://kecsup.hu/2019/12/napirend-elott-a-kozgyulesen-a-kecskemeten-meg-nem-allo-intercityk/
https://kecsup.hu/2019/12/ket-lovest-adtak-le-a-kecsup-hu-ra/
Az autóipari munkakörülmények, illetve a buszos és vonatos közlekedés problémaköre érdekelte Olvasóinkat ezen a héten a legjobban.
https://kecsup.hu/2019/12/a-magyarorszagi-autoipar-sotet-oldala/
https://kecsup.hu/2019/12/mi-lesz-a-kadafalvi-buszozokkal-nyilt-level-a-polgarmesternek/
https://kecsup.hu/2019/12/a-polgarmester-nem-tudta-kiharcolni-kecskemetnek-az-ic-vonatokat/
https://kecsup.hu/2019/12/nem-szunnek-a-parkolasi-anomaliak-a-megyei-korhaznal/
https://kecsup.hu/2019/12/videon-lezsak-sandor-birodalma/
https://kecsup.hu/2019/12/gyanus-alakok-probalnak-uzletelni-aruhazi-parkolokban/
https://kecsup.hu/2019/11/kecskemet-zoldfeluleteinek-multja-jelene-es-lehetseges-jovoje/
Úgy tűnik Kecskemét lesz a 2024-es választások metszéspontja, ahol a párhuzamosok mégis találkoznak, ugyanis információink szerint egy napon látogat...