fbpx
24 C
Kecskemét
2024. május 6., hétfő

FRISS HÍREK

Német példára „kilenceurós bérlet” jöhet Magyarországon is

- Advertisement -

A kormány megvizsgálja a németországi helyi és regionális közösségi közlekedésben alkalmazott kedvezményes, úgynevezett kilenceurós bérlet intézményét – mondta Palkovics László szerdán Berlinben – írja a 24.hu.

A technológiai és ipari tárca vezetője kiemelte: a német kormány bölcs döntéseket hozott, a magyar megoldáshoz hasonlóan korlátozta az üzemanyagok árát, és bevezette a kilenceurós bérlet intézményét, amely hatalmas siker, hatására nagyon sokan térnek át az autóhasználatról a közösségi közlekedésre.

Ezt a megoldást a magyar kormány is megvizsgálja, és hamarosan döntést is hoz az ügyben

Palkovics rámutatott, hogy Volker Wissing közlekedési és digitális infrastruktúráért felelős német szövetségi miniszterrel folytatott megbeszélése volt az első szakminiszteri szintű tárgyalás az új magyar kormány hivatalba lépése óta. Mint mondta, nagyon sok közös ügy van, hiszen a járműipar és a közlekedés mindkét országban kiemelt iparág, és a magyarországi autógyártás jelentős részben éppen Németországhoz kapcsolódik.

Hasonló cikkünk:  Politikus a tablón, megszűnik az urológiai osztály, roma gasztronómia - független vidéki heti lapszemle

Ismertette: tárgyaltak az ágazatot a közeljövőben meghatározó technológiákról, így az elektromos és a hidrogénalapú meghajtási technológiáról, és a szintetikus üzemanyagok témájáról is. Mindezzel kapcsolatban közös álláspont, hogy nem létezik egyetlen jó irány, hanem több megoldás közül kell választani.

Ezért a magyar és a német kormány egyetért abban, hogy a politikai döntéshozatalban a technológiai semlegesség elvét kell érvényesíteni, vagyis meg kell adni a lehetőséget minden országnak, hogy eldöntse, melyik úton indul el.

„Az biztos, hogy a környezeti terhelés és a széndioxid-kibocsátás csökkentése mindegyik megoldásnál fontos szempont, de ne határozzuk meg előre, hogy melyik az egyetlen jó irány” – mondta Palkovics László.

via 24.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kicsi volt a nomád magyaroknak a Kárpát-medence – Rácz Lajos klímatörténész a kecskeméti könyvtárban

A honfoglaló magyarok életformájához kicsinek bizonyult a Kárpát-medence. A török háborúk kora alatt az elődeink radikálisan átalakították a természeti...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...