fbpx

FRISS HÍREK

Sikerült megállítani a madárinfluenza terjedését Kecskemét környékén is

- Advertisement -

Június elején írtuk meg a kecsUP-on, hogy Kerekegyházán, Lajosmizsén és a Szarkásban több mint 200 ezer baromfi leölését rendelték el a madárinfluenza-járvány miatt. A NÉBIH által készített térképen egy hónapja az volt látható, hogy a Kiskunmajsa és Kishunhalas körzetéből kiinduló vírus elérte a Kecskemét környéki baromfitartó telepeket is.

Sikerült megállítani a madárinfluenza terjedését

Július 10-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását. Az intézkedéssel párhuzamosan – szigorú hatósági kontroll mellett – megkezdődhet az érintett telepek újratelepítése is.

Március végén előbb Bács-Kiskun, majd Csongrád-Csanád, áprilisban pedig Békés megyében is igazolta a madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét a Nébih laboratóriuma. Új eset június 5-e óta nem fordult elő Magyarországon.

A járványügyi helyzet alapján az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zártan tartására vonatkozó előírást, azonban a zártan etetés és itatás a jövőben is kötelező. Fontos, hogy az állattartók betartsák a járványvédelmi minimum feltételeket is, ezzel minimalizálva annak kockázatát, hogy a madárinfluenza betegség újból megjelenjen hazánkban.

Hasonló cikkünk:  Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

 

Tömegesen földelték el a döglött kacsákat Kiskunmajsán, amit a jogszabály megtilt

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...