fbpx

FRISS HÍREK

A kecskeméti polgármester szerint jól áll a város klímavédelemből

- Advertisement -

Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke indított Kék bolygó címen podcastot, aminek a hétfői vendégei Kecskemét és Békéscsaba polgármesterei voltak. Elhangzott, hogy a két város mintegy 40 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását 1990-hez képest.

2018-ban csatlakoztak a megyei jogú városok az Under2 (2 fok alatt) mozgalomhoz, vállalva azt, hogy 2050-re 1990-hez képest 80 százalékkal csökkentik a károsanyag-kibocsátásukat. Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) kecskeméti és Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) békéscsabai polgármester is egybehangzóan elmondták: városaik tudják teljesíteni vállalásukat. Szarvas hozzátette: a szemlélet, akarat mellett forrásokra is szükség van a cél eléréséhez.

A kecskeméti polgármester elmondta: egy éve döntés született egy termelő, tároló, felhasználó energiaközösség létrehozásáról. Az új kezdeményezés lényege, hogy az újrahasznosításból termelt megújuló energiát átadják egymásnak a vállalati és lakóközösségek, miután az energiaigények nem egyidőben jelentkeznek, és így nem terhelik a nagy közös hálózatot.

Hasonló cikkünk:  Szoboravatással, zenés programokkal, koszorúzással ünnepelt Kecskemét - videóval

Beszélt még arról, hogy napelemekkel látták el a közintézményeket, napelemparkok létesültek, az így termelt energiát az ipari területek helyben használják, a lakosság inkább visszatáplálja a nagy elektromos rendszerbe. A városban már elindult egy olyan újfajta napelem gyártása, amely fóliajellegű, vékony, flexibilis, még műemlék épületeken is használható.

Említést tett a megújult távhőrendszerről is, szerinte ehhez csatlakozhat szeptembertől a városmag és környezete, így a földgázfelhasználás 70 százalékát kiválthatják biomasszával, hulladékfával. A tömegközlekedéssel kapcsolatban elmondta, hogy a korszerűsítés egy évtizede tart, már 5 évesnél nem régebbi buszok járnak Kecskeméten, a jövő pedig a hidrogén meghajtású buszoké.

Áder szóba hozta a fásítást, mint a legjobb megoldást a kibocsátott szén-dioxid megkötésére. A polgármesterek szerint a városukban jól állnak a zöldterületek növelésével.

via ma.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megszűnhet a járóbeteg-ellátás a Honvédkórházban

2025. január 1-jétől már nem lesznek járóbeteg-szakrendelések a Honvédkórházban (Repülőkórházban) - értesült a KecsUP az intézmény jelenlegi és korábbi...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...