fbpx

FRISS HÍREK

A kínaiak nem egyeztek bele, hogy nyugati cégek fejezzék be a Budapest-Belgrád vasútvonal építését

- Advertisement -

A VSquare friss hírlevele szerint Hszi Csin-ping kínai elnök nem fogadta el Orbán Viktor javaslatát, hogy kínai alvállalkozó helyett egy nyugati cég telepítse a Budapest-Belgrád vasútvonal biztosítóberendezéseit és vonatbefolyásoló rendszerét.

2014-ben indult a Budapest-Belgrád vasútvonal története, amelyhez 750 milliárdot adtak egy kínai és magyar cégekből álló konzorciumnak 2019-ben. Az egyszerűbb munkákat, mint a sínfektetést magyar cégek vállalták, a bonyolult biztosító- és vonatbefolyásoló-rendszerek építése pedig a kínaiak feladata lenne.

Azonban a kínaiak nem tudnak az EU-s szabványoknak megfelelő rendszereket építeni, mert a kínai vasútállomások kategóriánként szinte teljesen egyformák, míg Európában minden állomás különböző. Emiatt minden biztosítóberendezés egyedi, kézműves termék, amit állomásonként külön kell tervezni, engedélyeztetni és legyártani.

A problémáról eddig döntéshozói szinten igyekeztek nem tudomást venni, de a kivitelezés eljutott abba a fázisba, ahol a sínek hosszú szakaszokon a helyükön vannak, és ideje lenne a biztosító- és vonatbefolyásoló-rendszereket építeni.

Hasonló cikkünk:  Totális ellenőrzés alá vonnák a kultúrát, a kormány szerint csak az átláthatóság a cél

Orbán azért is utazott nemrég Kínába, hogy tisztázza a kérdést, vagyis el akarta érni, hogy a biztosító- és vonatbefolyásoló-rendszerek kivitelezésével a kínaiak helyett megbízhassanak egy európai céget, aminek van tapasztalata az európai sztenderdek szerint dolgozni.

Úgy tűnik a kínai elnök nem engedi a szerződés utólagos módosítását, így kérdés, hogyan fogják befejezni a vasútvonal építését, az ugyanis elég valószínűtlen, hogy csak a Budapest-Belgrád-projekt miatt módosítsa az EU a vasúti szabványait.

via Telex

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kicsi volt a nomád magyaroknak a Kárpát-medence – Rácz Lajos klímatörténész a kecskeméti könyvtárban

A honfoglaló magyarok életformájához kicsinek bizonyult a Kárpát-medence. A török háborúk kora alatt az elődeink radikálisan átalakították a természeti...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...