A gránitszilárdságú Alaptörvény újabb módosítást kaphat, ezúttal a tizenharmadikat, ugyanis hétfőn benyújtották az erre vonatkozó javaslatot. A fideszes parlamenti többség három helyen is változtatna.
Orbán...
Fekete-Győr András momentumos képviselő Polt Péter legfőbb ügyészt vette célba a parlamentben Rogán Antallal kapcsolatban. Fürcht Pál főügyész szavait idézte Fekete-Győr: "Terhünkre rótták, hogy...
Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn egyebek mellett a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslat bizottsági jelentésének vitáját is lefolytatja - írja a...
Hétfőn maratoni napot tartott a parlament a tavaszi ülésszak első napján, ahol elfogadták Novák Katalin lemondását, majd rögtön meg is választották Sulyok Tamást, mint...
Idén is elkészült az országgyűlési képviselők parlamenti aktivitását összegző lista. Szószátyárok és némaságba burkolózók egyaránt vannak választott politikusaink között, akiknek a teljesítményét természetesen nem...
Kedden volt az Országgyűlés idei utolsó ülésnapja, így alaposan belehúzott a kormánypárti többség a törvénygyártásba. Átírták az Alaptörvényt és a választási törvényt, új szuverenitásvédelmi...
Életének 84. évében elhunyt Alföldi Albert, az MSZP volt országggyűlési képviselője, Hajós díszpolgára - tudatta az MSZP.
Alföldi Albert 1939-ben Szegeden született, általános és középiskolai...
Több mint száz irodát bérelnek országszerte az adófizetők pénzén a parlamenti képviselők - írja a Blikkre hivatkozva a 24.hu. Az Országgyűlés Hivatalától kikért frakciószerződésekből...
Az Egységes Diákfront és az aHang egész napos tüntetést szervez keddre a Kossuth térre Legyünk mi a változás! címmel a státusztörvény ellen. Az országgyűlés kedden szavaz a...
Pénteken rendkívüli ülésen tárgyalja az Országgyűlés többek között a pedagógusok státusztörvényét is, hogy még a nyáron el tudják azokat fogadni. Erre a napra rendkívüli...