22 C
Kecskemét
2025. július 14., hétfő

FRISS HÍREK

A mopsza miatt szállítottak le egy nőt a vonatról Kecskemétnél

- Advertisement -

Kistermetű kutyájával utazott a vonaton egy nő, aki jegyet is vásárolt mind saját magának, mind pedig négylábújának.

Ám így is maradt egy kivetni való, ugyanis az állaton nem volt szájkosár. Igaz, ez az utasokat nem zavarta, mert a kis mopsz csendben és nyugodtan utazott.

A jegyvizsgálónak viszont szemet szúrt a dolog, amit szóvá is tett a szegedi nőnek, amikor a kupéjukhoz ért, amelyben ráadásul egyedül utaztak. A nő vallomása szerint a jegyvizsgáló már eleve agresszíven kérte számon, miért nincs a kutyán szájkosár. A nő hiába próbálta azzal védeni négylábú kedvencét, hogy a mopszoknak tömpe az orruk, így kínzás lenne szájkosarat tenni rá, mivel nem kapna rendesen levegőt, mindez nem hatotta meg a jegyvizsgálót.

Hasonló cikkünk:  KecsUPéntek - Ukránok ellen hergelnek, zakatol a fűnyírás Kecskeméten (videóval)

Végül Kecskemétnél a nőt leszállították a vonatról a kiskutyájával egyetemben. Még az sem számított, hogy az utasok is a gazda védelmére keltek, s mondták a jegyvizsgálónak, hogy őket nem zavarja az állat.

Mindez nem sokat számított, a nőnek és kedvencének el kellett hagynia a vonatot, s csak egy későbbi járattal utazhattak tovább.

(Délmagyar)

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Jó ez a kecskeméti csúszdapark, csak minden 10 euró, meg nincs csúszda (vélemény)

Az idei már a harmadik strandszezon, amikor használhatatlanok a csúszdák a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkban, pedig az önkormányzat "mindent...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...