fbpx
14 C
Kecskemét
2024. május 8., szerda

FRISS HÍREK

Palkovics kedden beterjeszti az akadémia megcsonkításáról szóló javaslatot

- Advertisement -

A tüntetések sem tudták megállítani a folyamatot, szeptember 1-i hatállyal kikerül a kutatóhálózat a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA).

Az év közben történt tüntetések, valamint a hétvégi demonstráció ellenére a kormány nem hátrál meg, kedden beterjeszti az Országgyűlésnek Palkovics László az MTA-ról szóló törvény módosítását. Az innovációs és technológiai miniszter az ATV-nek adott rövid interjújában azt mondta, erre már kedden sor kerül.

Az átszervezés lényege, hogy az összes kutatóintézet az újonnan létrehozandó intézmény, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat alá tartozna, amelyben meghatározó befolyása lenne a kormánynak; hat tagot a kormány, hatot az MTA delegál, az elnököt közös javaslat alapján Orbán Viktor miniszterelnök nevezi ki, ahogy az irányítótestület tagjait is. Korábban az MTA azt javasolta, a tagok harmadát adja a kormány, a fennmaradó kétharmadra az MTA, illetve a kutatóhálózatok tehettek volna javaslatot. Ezt Palkovics elutasította.

A tárcavezető szerint a kiszervezéssel nem sérül a kutatás szabadsága, de Palkovics azt ígérte, „természetesen várjuk az Európai Uniónak a szakembereit, illetve föl fogunk kérni olyan nyugat-európai, korábban az átalakítás miatt bizonyos aggódásukat kifejező szervezetek, a Leibnitz német kutatóhálózat, a Max Planck vezetőit, hogy legyenek szívesek és nézzék meg, hogyan fog átalakulni a kutatóhálózat.” A kiszervezés időpontja szeptember 1., amit a miniszter „prózai okkal” indokolt, hogy „minél gyorsabban legyen meg az új szervezet, és akkor mindenki tudja, hogy hogyan, mihez fog tudni alkalmazkodni.”

Hasonló cikkünk:  A Dead Kennedys válasza a CÖF óriásplakát-kampányára: Mi a fenéért támogatnánk Orbán fotelfasiszta rezsimjét?

Palkovics arról is beszélt, hogy a kormány álláspontja és érve nem változott, „március 8-án, amikor aláírtuk Lovász elnök úrral a megállapodást, a szándéknyilatkozatot, az azt mondta ki, hogy az Akadémia tudomásul veszi, amennyiben a kormány az Akadémián kívül kívánja ezt működtetni a kutatóhálózatot.”

Az elnök úrnak az a dolga, hogy ő a meggyőződése szerint egy jól működő kutatóintézeti hálózatot, ami ma az Akadémiánál van, hogy ezt ott tartsa. Én meg úgy gondolom, hogy ez az intézet sokkal jobban fog tudni működni egy másik formában.

Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója szerint a kormány szemében az Akadémia legnagyobb bűne a függetlensége: a Fidesznek a tudomány szabadsága veszélyes, az ellenzéki beállítottságú tudósok pedig „kormányellenes fészkeket” hoztak így létre.

via HVG.hu


- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...