fbpx
15.3 C
Kecskemét
2021. október 27., szerda

FRISS HÍREK

Kétmilliárd forint brüsszeli támogatásból fejlesztette az útjait Kecskemét

Több mint kétmilliárd forintot fordított európai uniós forrásból útfejlesztésre Kecskemét önkormányzata – tudatta a város polgármestere az MTI-vel.

Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) elmondta: gazdasági területekhez kapcsolódó útfelújításokra Kecskemét 1,2 milliárd forint támogatást nyert a Terület- és településfejlesztési operatív program pályázatán (Top). A forrásból a város déli iparterületén található Búzakalász utcát, Mindszenti körutat, Kiskőrösi utat és Szent László körutat újították fel, mintegy 5355 méter hosszan.

A polgármester kiemelte, mintegy 885 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével a Szolnoki út 3,185 kilométer és a Reptéri út 155 méter hosszú szakasza is megújulhatott.

A polgármester szerint, a fejlesztés nagymértékben hozzájárult Kecskemét déli, illetve keleti gazdasági övezeteinek könnyebb megközelíthetőségéhez.

Hasonló cikkünk:  Még egy övön aluli ütést kapott az ezer sebből vérző vendéglátó szektor

A város több mint 97 millió forint európai uniós támogatással megvalósított beruházása eredményeként egy felújított és egybefüggő kerékpáros útvonal is létrejött a Katona József Park, a Vasútpark, a Rákóczi út, a Főtér, a Petőfi Sándor utca, a Dózsa György út, az Izsáki út, a Csabay Géza körút, az Izsáki út és a Kecskeméti Fürdő közötti szakaszon.

Hasonló cikkünk:  Megelőzhető a hátfájás – Tippek ülőmunkát végzőknek

A projekt része volt a kerékpáros közlekedést népszerűsítő szemléletformáló kampány is – tette hozzá.

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...