fbpx
2.6 C
Kecskemét
2023. január 31., kedd

FRISS HÍREK

Tizenötezer embert küldhet el a Mercedes

A német Daimler autógyártó eredményei egyetlen év alatt megfeleződtek. Nem tett jót sem a dízelbotrány, sem az elektromos autózás diadala. A kecskeméti gyár egyelőre nincs veszélyben, de az látszik, hogy az autóipar erőltetett hazai felfuttatása kockázatos gazdaságpolitikai húzás.

A kecskeméti Mercedes-gyárat várhatóan nem érinti a Daimler 15 ezer fős leépítése  — tudta meg a 24.hu a gyár ügyeire rálátó, névtelenséget kérő forrástól, aki szerint a pozíciócsökkentés nagy vesztesei a finn, a német és az osztrák üzemek lehetnek.

A németországi központú multinacionális autógyártó 2012 márciusában nyitotta meg magyarországi gyárát Kecskeméten, amely mára a Dél-Alföld legnagyobb foglalkoztatójaként több mint négyezer embernek ad munkát. A kecskeméti üzem a Daimler első kelet-európai egysége, forrásunk szerint kivételes adottságokkal rendelkezik: első, hátsó és összkerék-meghajtásos modellek építésére is alkalmas, így egy esetleges átalakítás sem okozna nagy nehézségeket. Ezzel együtt árulkodó, hogy a korábbi tervek szerint 2020-ban már a második kecskeméti üzemben kellene gőzerővel folynia a munkának, a bővítést azonban tavaly új céldátum megnevezése nélkül felfüggesztették.

Hétfőn a német Handelsblatt írta meg, hogy Ola Källenius vezérigazgató a korábban vártnál erősebb megszorításokat rendelhet el a németországi székhelyű autógyártó Daimler AG-nál, amelyhez olyan márkák tartoznak, mint a Mercedes-Benz, a Smart, a Mitsubishi Fuso vagy a Mercedes és Setra buszokat gyártó EvoBus. A cégcsoport szénája nagyon rosszul áll: üzemi eredményük tavaly felére eshetett vissza 2018-as számaikhoz képest, 2019-re három profitfigyelmeztetést kellett kiadniuk. Ehhez az eszközhöz akkor nyúlnak a piaci szereplők, amikor biztosan tudható, hogy valamilyen negatív információ várható a vállalat háza tájáról, ezzel a megelőző csapással igyekeznek megtartani a befektetők bizalmát, és elkerülni, hogy a negatív információ közlése után nagyot essen a részvényárfolyam. A legutóbbi ilyen figyelmeztetés szerint a Daimler 2019-es, adózás és kamatfizetés előtti eredménye várhatóan 5,6 milliárd euróra csökken a 2018-as 11,1 milliárd euróról. Ráadásul ez a halovány eredmény nem tartalmazza azt az 1,1-1,5 milliárd eurónyi kiesést, amit a dízelbotránnyal kapcsolatos kormányzati és bírósági eljárások jelentenek.

Hasonló cikkünk:  Az EU-ban egyedül a bolgárok szegényebbek a magyaroknál
Hasonló cikkünk:  Az uniós pénzügyminiszterek próbálnak megegyezni a magyar pénzek sorsáról

Hogy pontosan mekkora a baj, az kedden derül ki, ekkor hozzák nyilvánosságra a Daimler hivatalos, éves jelentését. Källeniusnak pedig a tragikus számok ellenére meg kell győznie a pénzüket a Daimlerben tartó befektetőket, hogy a cég jövőálló, azaz képes adaptálódni a piac kihívásaihoz, és tud profitot termelni. A Handelsblatt a cég ügyeire rálátó forrásai alapján arról írt, hogy a vezérigazgató szorult helyzete ellenére ambiciózus terveket vezet elő a keddi befektetői ülésen. Mondandója két pillérre támaszkodik: a fenntartható luxusautó-gyártás erősítésére és komoly megszorító intézkedésekre.

Tovább a 24.hu cikkére

 

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...