Tapasztalhattuk az elmúlt hetekben, hogy a kormány előszeretettel foglalkozik a nyugdíjjal és a nyugdíjasokkal.
Jelenleg Magyarországon a felosztó-kirovó rendszer működik, mely a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalása szerint csak 2030-ig tartható fenn. Más, boldogabb országokban a nyugdíjfolyósító intézetnek vagyona van, melyet befektet jó hozamot biztosító vállalatokba. Ez Magyarországon nincs így, mert a nyugdíjfolyósítónak egyáltalán nincs vagyona.
A felosztó-kirovó rendszer azt jelenti, hogy az idősek nyugdíját az aktív keresők, befizetők fedezik. Ez persze nem elegendő a nyugdíjak kifizetésére, és azt az államnak kell rendszeresen kipótolni, mely tény költségvetési hiányhoz, államadóssághoz vezet. A probléma abban van, hogy egyre több a passzív nyugdíjas, és viszonylag kevés a kereső, aki nyugdíjjárulékot fizet be az államkasszába. Magyarul a magyar társadalom elöregedőben van, és már olyan híradások is megjelentek, hogy 2050-re már csak nagyjából hétmillióan leszünk ebben az országban, a szűk tízmillió helyett.
Nem működik tehát a társadalmi reprodukció, azaz kevés gyermek születik, akik majd később keresőkké válva fedeznék az idősek nyugdíját. A kormány tulajdonképpen lényegi intézkedéseket nem hoz, arra is képtelen volt, hogy bevezesse az úgynevezett svájci indexálást, amikor nemcsak az inflációt, hanem a bérek alakulását is figyelembe veszik.
Egyébként sajnos Magyarországra jellemző, hogy nagyon sok embernek rendkívül alacsony a nyugdíja, és nem ritkák a harmincezer forint körüli nyugdíjak sem. Statisztikai kimutatások szerint a minimálnyugdíjnak legalább százötvenezer forintnak kellene lennie, hogy abból megfelelően meg lehessen élni, hiszen az idős embernek elsősorban élelemre, gyógyszerre, és rezsire, azaz lakásfenntartásra kell költenie.
A nyugdíjemelést a kormány mindig százalékosan veszi figyelembe az inflációt követően, ezért a magasabb nyugdíjak abszolút értékű magasabb emelést kapnak, míg az alacsony nyugdíjak folyamatosan lemaradnak a magas nyugdíjaktól, tehát a szakadék egyre nő a nyugdíjak között. Most a kormány 0,6 százalékos rendkívüli nyugdíjemelést hajt végre arra való tekintettel, hogy a költségvetésben csak öt százalék infláció volt betervezve, ami a kormány szerint 5,6 százalékos lesz. A két szám különbözete adja a 0,6 százalékos rendkívüli nyugdíjemelést, ami méltánytalanul alacsony.
Szó van arról is, hogy négy év alatt kívánja a kormány visszaépíteni a tizenharmadik havi nyugdíjat, ami azt jelenti, hogy évente egyhetes nyugdíjemelés történik, évente egyszeri alkalommal, nem havi rendszerességgel!
Most viszont az ELTE egyik professzora, szintén a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben gondolkodva, kijelentette, hogy a nyugdíj korrekciókat a felnevelt gyermekek figyelembevételével kellene a nyugdíjra jogosultak tekintetében megállapítani. A professzor úr azt tételezi fel, hogy a gyermekek növekvő száma majd pótolja a nyugdíj költségvetési hiányt, nem véve figyelembe azt, hogy ezek a felnevelt gyermekek, amikor aktívvá válnak, nem biztos, hogy dolgoznak, vagy igen alacsony keresetűek, vagy közmunkából élők, esetleg külföldön dolgoznak majd, és így nem fizetnek nyugdíjjárulékot. A gondolat tehát igen csak megtévesztő, nem beszélve arról, hogy vannak olyanok, akiknek önhibájukon kívül nem lehet gyermekük.
A nyugdíj egyébként – lássuk be – egy aktív élet elvégzett munkájáért jár, nem pedig azért, hogy ki mennyi gyermeket nevelt fel!
Ezt a kérdést, mármint a társadalmi reproduk-ció kérdését más jogszabályokkal kellene megoldani, nem pedig belepiszkálva elvtelenül a jelenlegi, egyébként igazságtalan nyugdíjrendszerbe.
CSAK MEGJEGYEZZÜK, HOGY A CSALÁDI PÓTLÉK AZ ORBÁN-KORMÁNY FOLYAMA-TOS REGNÁLÁSA ELLENÉRE, TÖBB MINT TÍZ ÉVE VÁLTOZATLAN!
A cél tehát az lenne, hogy a nyugdíjas számára megélhetést nem biztosító alacsony nyugdíjakat fel kellene emelni a statisztika által kimutatott megélhetési szintre, és nem pedig szembe állítani a nyugdíjasokat egymással, olyan hajánál fogva előrángatott ötlettel, hogy ki mennyi gyermeket nevelt fel aktív korában.
ábrahám
