Hónapokat várt a világ legkényelmesebb kanapéjára
Teával, likőrrel, sütivel kínál. A nappalijába vezet, helyet foglalunk. Belesimulok a világ legkényelmesebb kanapéjába. Büszkén mondja, hogy műbőr, de teljesen olyan, mint az igazi, s hogy hónapokat várt rá. Ezt először nem igazán értem, de aztán elmeséli, hogy 42 (!) évvel ezelőtt vette, és akkoriban még várni kellett mindenre, nem csak úgy kihozta a futár. Jót mosolygunk, és észrevétlenül belekerülök egy világba, ahol nincs harácsolás, felesleges tárgyak halmozása vagy mellébeszélés. Van viszont kellem, báj, mérhetetlen tudásanyag, diszkrét, de határozott, tűpontosan megfogalmazott szavak, és egy apró adalék mindehhez, amitől a beszélgetés végére azt érzem, bárcsak soha ne érne véget. Körüllengi a szobát egy olyan értékrend, ahol többet ér az emberség, az alázatos szorgalom és a tiszta ész, mint bármiféle hivalkodó, drága tárgy.
Oktatási színvonal
A diákéveivel kezdi a történetét. Elismeréssel szól a professzorairól, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen egyetlen előadást sem hagyott ki. Mellékesen megállapítja, hogy a gyerekeinél és később az unokáinál is azt tapasztalta, hogy a felsőoktatás szintje merőben csökkent ahhoz képest, amiben ő részesült. 1964-ben végzett, az osztályában körülbelül fele-fele arányban voltak a nők és a férfiak.
Első szakvizsga, amit nem ő választott
Gyerekgyógyász úgy lett, hogy valaki egy hivatalban arrébb tolta a szolnoki kórház belgyógyászati osztályára beadott jelentkezését, és Kalocsára küldte gyerekeket gyógyítani, mert éppen erre volt szükség. A hangjában nem hallok csalódottságot, vagy dühöt. Ilyen volt a rendszer, nem lehetett csak úgy eldönteni, hogy merre indulsz el, ha orvos akartál lenni. Négy év után szakvizsgázhatott, majd férjével Kecskeméten költöztek össze.
Második szakvizsga, amiért keményen megküzdött
A megyei kórház fertőző osztályára került, ahol a fele osztály gyerekeknek volt fenntartva, a fele pedig felnőtteknek. Itt 9 évet dolgozott, közben infektológiából újabb három év tanulás után szakvizsgát tett. Ez a három év igen nehéz volt, mert addigra két kisgyermekét is el kellett látnia. Fél évet szakmai továbbképzésen Budapesten töltött, ahol munka mellett készült a vizsgákra. Gyermekei kisiskolások voltak Kecskeméten, felügyeletüket a nagyszülők látták el ez alatt a hat hónap alatt. Hazalátogatni sem tudott minden héten, mert hétközben dolgozott, hétvégén pedig tanulnia kellett. Telefonálási lehetőség pedig csak elviekben volt. Mobiltelefon nem volt, a kórházi vonalast pedig egyszerűen nem lehetett magáncélokra használni. Ez szóba sem jöhetett. Kilenc év után újabb fordulat érkezett az életébe: megszűnt a fertőző osztály. (Azóta sincs ilyen.)
Harmadik szakvizsga, ami egy életre szóló szerelem lett
A Honvédkórház röntgen osztályára hívták dolgozni, és ahogy ez már lenni szokott, munka mellett három év tanulás után szakvizsgát tett, élete során harmadszorra is. Azóta foglalkozik betegekkel radiológusként. 23 évet a kecskeméti Honvédkórházban töltött így el, majd a mai napig bezárólag 21 éve a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet falai között dolgozik. A számok megdöbbentőek! Csak radiológusként 44 éve dolgozik!
Óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy miként talál motivációt ennyi év munka után is
Gondolhatnánk, hogy ha valaki 1964 óta dolgozik, beleunhat a tevékenységébe. Ezen jót nevet, azt mondja, nagyon megszerette a radiológiát. Olyan számára, mint egy keresztrejtvény. Még most is előveszi a szakkönyveit, ha olyan esettel találkozik, amire nem tudja biztosan a diagnózist. Meggyőződése, hogy lehetetlen mindenhez (lsd. fül,- orr gégészet, belgyógyászat, stb.) érteni, de mindent meg lehet tenni azért, hogy gyarapítsuk a tudásunkat. Sőt nem is lehetőség ez, számára kötelesség, amit nem érez tehernek. Ez teszi lehetővé ennyi sok átdolgozott év után is, hogy izgalmasnak, szerethetőnek érzi a szakmáját. Legutóbb angol nyelvű tanulmányokat rendelt az internetről, amelyek segítségével részletesebben elmélyedhetett az ízületek világában. Igazán sajnálja, hogy megszűnt az Orvosi Továbbképző Intézet, ahol minden évben 2 hétig neves előadóktól és kollégáktól hallgathatott előadásokat. Ha az ember nem olvas szakirodalmat, elfelejti a tudása egy részét, ezért folyamatosan foglalkozik ennek „karbantartásával”.
Webbeteg vs. szaktudás
Úgy érzi, hogy sokat változott az orvos- páciens viszony azok alatt az évtizedek alatt, amióta gyógyítással foglalkozik. Manapság a betegek sokszor az interneten összeolvasott információk alapján már kész „diagnózissal” érkeznek hozzá, s csak megerősítést várnak tőle. Mindenkit óva int ettől, az orvoslás nem tanulható fél óra utánajárással.
Retro kórházi állapotok
Az egészségügyi ellátás állapotáról annyit észrevételez csak, hogy míg a mai privát kórházakban ez szállodaszerű , a közkórházak a 80-as évek szintjén maradtak. Akkoriban azért nem zavart senkit, hogy parizeres zsömle volt a reggeli, mert otthon is ugyanazt ették az emberek. Az életszínvonal és az igények is alacsonyabbak voltak, s a közkórházak nem tudják már a modern otthoni környezet színvonalát tartani.
Szokások és adott szó
Minden harmadik héten elmegy a könyvtárba, mert elhatározta, hogy elolvassa a világirodalom legfőbb alkotásait. Hetente elolvas egy regényt. A könyvekben legtöbbször a táj, a kor, a jellem érzékletes ábrázolása nyűgözi le. Elmereng azon, vajon rajta kívül hányan olvasnak még Thomas Hardy regényeket…, s reméli, hogy sokan.
TV-t nem néz, csak ha éppen egy dokumentum-sorozat megy, ami szélsőséges körülmények között élő valós emberek küzdelmeiről szól. Azt mondja, tetszik neki, hogy nem adják fel.
Minden egyes nap 5-kor kel, mert a fél hatos buszt el kell érje, ha időben be akar érni a munkahelyére. Márpedig ő nem késik. Azért jár busszal, mert ugyan megszerezte a jogosítványt 1967-ben egy Moszkvicson tanulva, a mai közlekedési szokásokkal már nem tudná felvenni a ritmust.
Mire elérünk a beszélgetés ezen szakaszához, alig jutok szóhoz, annyira lenyűgöz az előbbiekben elém tárt életút. A természetességgel áradó szerénység és a magától értetődő magas szintű szakmaiság elegyedik tiszteletet parancsoló, de barátságos, szeretetteljes hangulattal, ami olyan érzelmi intelligenciáról tesz tanúbizonyságot, amivel nem találkoztam még úgy, hogy valakiben mindez egyszerre volt jelen.
Egyszer megbeszéltem vele egy találkozót egy hónapra előre. Nem kontaktáltunk utána, nem írtunk egymásnak üzenetet, nem telefonáltunk, hogy megerősítsük az időpontot…5 perccel a megbeszéltek előtt megjelent, hiszen a szavát adta.
Az orvosok mind gazdagok, ugye?
Pimaszul felteszem azt a kérdés, hogy miért egy 1980-as műbőr kanapén ülünk, és miért nem egy drága, csillogó- villogó ingatlanban. Aki 57 éve orvos, az gazdag, nem? Erre csak azt feleli, hogy lehetne magánpraxisa, mint ahogy azt a kollégái is teszik, de őt nem vinné rá a lélek, hogy elkérjen vizsgálatonként 10-15 ezer forintot olyan páciensektől, akiken látszana, hogy nehezen fizetik ki. Így nincs is a lakását leszámítva egyéb ingatlana, autója, nagyobb vagyona. De nem bánja, neki így tiszta a lelkiismerete, és ez többet ér számára.
Paraszolvencia, munkahelyi zaklatás és egyéb hátrányok
Elmesél egy aranyos történetet, ami még a ’70-es években történt meg egy kollégájával. Hálapénzként mézeskalács szívet kapott a doktornő. Akkoriban ezt tudták kifejezni a hálájukat az emberek. Szegénység volt.
Nőiségéből származó hátrány sosem érte, még a Honvédkórházban sem, ahol katonaorvosokkal volt körülvéve. Emiatt szerencsésnek tartja magát, mert az ő esetében nem éltek vissza a férfi kollégák a nőiségéből fakadó hátránnyal. Egyszer viszont szakmai vitába keveredett egy magasabb beosztású férfivel, minek következtében ez utóbbi szakmai féltékenységből feljelentette a párttitkárnál. Ez igen súlyos következményeket vonhatott volna maga után, de a kórház akkori igazgatója teljes mellszélességgel kiállt mellette, mert haladó szellemiségű volt, így a feljelentésből nem lett semmi. Ezt az esetet leszámítva nem érte zaklatás, kifejezetten jó közegben dolgozhatott.
Egyetlen bánata, hogy az akkori fővárosi és vidéki bérezés a vidéki hátrányára eltérő volt, illetve az orvoslás színvonala is magasabb volt Budapesten. Szeretett volna pesti kórházban dolgozni, de mivel nem volt lehetősége ott lakhatást biztosítani magának és a gyerekeinek, így Kecskeméten maradt.
Hogyan kell majdnem 60 évnyi munka után lelkesen felkelni reggel 5-kor?
Azt tudja tanácsul adni a nála fiatalabbaknak, hogy válasszanak olyan szakmát, amit tényleg szeretnek. Ezt persze nehéz eldönteni érettségikor, csupán 18 évesen. Ehhez annyit tudott hozzátenni, hogy neki akkoriban is az olvasás segített. A regényekből megismert történetek segítségével könnyebben meg tudta magának fogalmazni már egészen fiatalon, hogy orvos szeretne lenni. S az is lett, nem is akármilyen! Szolzsenyicin Rákosztály című könyvét szívesen ajánlja mindenki figyelmébe, mert a manapság népszerűtlenné váló tulajdonság, az emberség tűnik ki belőle a legjobban.
Ki ez a nő?
Arra kér, ez maradjon titok. Nem a rejtőzködés, a szerénység motiválja a kérését. Biztos vagyok benne, hogy aki valaha beszélt vele, az ráismer, mert olyan különleges. Azt kívánom, bár több,hozzá mérhető EMBERT ismerhetnék! Így, csupa nagybetűvel.
