fbpx
2.5 C
Kecskemét
2023. január 30., hétfő

FRISS HÍREK

A lengyel szenátus elkaszálná a MOL terjeszkedését

Elfogadta a lengyel parlament felsőháza azt a törvénytervezetet, amely felmondatná a lengyel állami Lotos olajcég és a MOL között korábban megkötött megállapodást, melynek értelmében 417 lengyelországi benzinkutat adnának el a magyar vállalatnak – írja a Rzeczpospolita.

A lengyel ellenzéki Polgári Koalíció (KO) által benyújtott tervezet vitája előtt Tomasz Grodzki szenátor azt mondta, a cél, hogy ne kerüljenek a Lotos benzinkútjai a szerves részt orosz függésben lévő MOL kezébe az orosz-ukrán háború közepette, tekintettel Magyarország – mint fogalmazott – furcsa és érthetetlen hozzáállására a háborút illetően. Egyben reményét fejezte ki, hogy a szejm elfogadja a szenátus javaslatát. A KO szenátorai szerint a Lotos egy részének eladása ellentétes a lengyel állam érdekeivel, mivel a MOL szoros kapcsolatban áll Oroszországgal.

A szavazáson 53 szenátor támogatta a javaslatot 45 ellenében. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy kicsi a valószínűsége, hogy az üzlet végül tényleg meghiúsul, ugyanis a szenátusban a lengyel ellenzék van többségben, a kormánypárti Jog és Igazságosság (PiS) képviselői pedig nem támogatták a tervezetet. Mivel a szejmben már értelemszerűen kormánypárti többség van, annak elfogadásához az ő több képviselőjük átszavazása is kéne. Egyébként a javaslat elutasítása mellett lényegében szintén oroszellenes retorikával érvelt a lengyel kormánypárt, mondván, hogy az üzlet hosszútávon a lengyel olajellátás több lábon állását segíti elő.

Hasonló cikkünk:  A műanyag pohár vagy a papírpohár környezetbarátabb?
Hasonló cikkünk:  Egy tompai étterem 7000 forint feletti rendelésnél egy kiló cukrot ad ajándékba

Egyébként a MOL orosz függése alatt gyaníthatóan arra utaltak a lengyel ellenzékiek, hogy a cég elsősorban Oroszországból vásárol olajat, emellett a magyar olajipari vállalatban 3,4 százalékos tulajdonrésze lehet a Budapesten élő Rahimkulov fivéreknek.

via nepszava.hu

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...