fbpx

FRISS HÍREK

„Elengedte” a városvezetés a Csiperót, az egyesület kijelentette: nem kíván eltérni az alapkoncepciótól

- Advertisement -

Hat éve nem rendezték meg Kecskeméten az Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozót, közkedvelt nevén a Csiperó Fesztivált. Az elsőt még 1991-ben tartották, 2018-ig tizenöt találkozón 43 országból közel 15 ezer külföldi gyermek vett részt. 2021 végéig volt a szervező Európa Jövője Egyesülettel együttműködési megállapodása az önkormányzatnak, ekkor született az a döntés, hogy a város nem támogatja az egyesület alapszabálya szerinti alapcélokat és feladatokat. Az április 18-ai testületi ülésen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Engert Jakabné alpolgármester is azt mondta, új szemléletet, új célokat vártak volna az egyesülettől, de nem voltak partnerek, ezért “engedték el” a Csiperót. Király József (Szövetség) viszont kijelentette, a Csiperóért nemcsak az egyesület, hanem az önkormányzat is felelős, ha a Covid miatt meg is szakadtak a cserelátogatások, azokat fel lehetne frissíteni, és nem új rendezvényeket kellene kitalálni – itt a héten megvalósuló Kecskeméti Ifjúsági Fesztiválra gondolt.

Napirend előtti felszólalásában Király József, a Szövetség ellenzéki képviselője hozta szóba az Európa Jövője Egyesület által szervezett Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozót, közkedvelt nevén a Csiperó Fesztivált az április 18-ai közgyűlésen.

„A városvezetés nemhogy erősítené nemzetközi kapcsolatainkat, hanem az utóbbi években szinte teljesen leépítette azokat. Partner-és testvérvárosi kapcsolataink formálisakká váltak, így például a nemzetközi csereprogramok, a több évtizedes sportnapok, amik összekötöttek minket Európával és a világ számos más részével. A méltán világhírű Csiperó Gyermekfesztiválunk a végóráit éli, pedig a jövőbeni együttműködés záloga gyermekeinkben rejlik” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Fotó: Csiperó Fesztivál Facebook-oldala

A téma aztán előkerült még a közgyűlésen, mégpedig egy másik napirendi pont tárgyalásakor: egy előterjesztésben Engert Jakabné alpolgármester (Fidesz-KDNP) arra tett javaslatot, hogy az önkormányzat kössön együttműködési megállapodást két ifjúsági szervezettel, a Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetséggel (NIT) és a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesülettel (MIK). Mint arról beszámoltunk, éles szóváltás alakult ki a képviselő-testület két oldala között. „Remélem, az ideutazó Kárpát-medencei fiatalok nem azért jönnek Kecskemétre, hogy az önök politikai kampányát segítsék” – mondta Siposné Bodrozsán Alexandra, a Szövetség képviselője a csütörtöktől szombatig tartó Kecskeméti Ifjúsági Fesztivál kapcsán. A kormánypárti Nemcsik Mátyás felháborodottan reagált a felvetésre: „az ellenzéki politikus ezzel belerúgott a határon túli kapcsolatok építésébe és a határon túli fiatalokba is”, és visszautasította ezt a fajta magatartást.

A vitában Engert Jakabné a nagy hagyományú gyermekfesztiválra is kitért. Elmondta, hogy már a Covid előtt is “”elmerült a Csiperónak a jövője”, a világjárvány és az azóta eltelt időszak pedig „ennek az eseménynek, ennek a nemzetközi rendezvénynek a létét is természetesen befolyásolta”. Az alpolgármester elmondta, hogy több alkalommal leültek Európa Jövője Egyesület vezetésével tárgyalni.

Engert Jakabné alpolgármester / Fotó: Hraskó István

„Kértük, hogy gondolják át, hogyan tudják elképzelni a Csiperónak a jövőjét. Nem tudtak elszakadni az addigi és a megszokott szervezett rendezvénytől. Tudjuk azt, hogy nemcsak a mi kis környezetünket, de az egész világot, a nemzetközi kapcsolatokat is valamilyen szinten a Covid visszavetette. Tehát újra kellett gondolni, új szemléletet, új célokat, új prioritásokat meghatározni. Ezt nem kaptuk meg tőlük. Több alkalommal tettünk javaslatot a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek összefogására. Ebben sem voltak partnerek” – jelentette ki az alpolgármester, és hozzátette: szerinte a NIT és a MIK „a mai magyar ifjúságot határon belül és határon kívül összefogják”, és a városvezetés éppen ezt szeretné, mégha ez nem is nagyobb nemzetközi ifjúsági együttműködés, mint amit korábban a Csiperó nyújtott, hanem a Kárpát-medencét fiataljait célozza meg, ebbe pedig a kecskeméti fiatalokat is be lehetne vonni minél szélesebb körben.

Fotó: Csiperó Fesztivál Facebook-oldala

Király József erre úgy reagált, hogy a Csiperó nem egy olyan esemény, amit csak az Európa Jövője Egyesület elnöksége hozott létre és amiért csak az egyesület felel.

„Ez egy közös dolog volt a várossal mindig és én azt gondolom, hogy az közös felelősségünk, hogy ha a pandémia végett kicsit meg is állt az élet a gyermekek cserelátogatása kapcsán, akkor azt felújítsuk” – jelentette ki a Szövetség képviselője, hozzátéve: nem lát másfajta lehetőséget a különböző országok fiataljainak ismerkedésére, mint hogy ők eljönnek Kecskemétre, „a mi kecskeméti gyerekeink meg elmennek külföldre azokhoz, akiket vendégül fogadtak”.

„Jó lenne, ha tényleg erről beszélnénk, és úgy folytatnánk, és nem pedig kitalálnánk mindenféle más lehetőségeket, és ráfogjuk, hogy lám, ez működik, amaz nem működik” – folytatta Király József, jelezve: nem volt ott az egyesülettel folytatott megbeszéléseken, igaz, nem is kapott rá meghívást.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester szintén megszólalt, szerinte meg van min változtatni, saját tapasztalatból is tudja, mennyire máshogy kell megszólítani a mai fiatalokat, milyen más az érdeklődésük. „Változnunk kell nekünk is és el kell fogadnunk, hogy a fiataloknak új igényei, új elképzelései vannak és ha nem újulunk velük együtt, akkor lemaradunk, úgyhogy nekünk ez a feladatunk (…) a Csiperónak is ezt látnia kell” – mondta a polgármester.

Fotó: Csiperó Fesztivál Facebook-oldala

Majd ismét Engert Jakabné vette át a szót, és elmondta, hogy az egyesülettel több alkalommal leültek egyeztetni, „biztosítva nekik ugyanazt a forrást, ami addig a rendelkezésre állt”.

„A kapcsolatrendszerek, ezt ők maguk is bevallották, azért a Covid időszakot nagyon megsínylették. Én azt gondolom, hogy mi minden gesztust megtettünk (…) egyszerűen nem tudtak egy olyan szakmai javaslatot, egy olyan programtervet letenni, amire felelősséggel azt lehetett mondani, legalábbis az én részemről, polgármester asszony felé, hogy az a 30-40-50 millió, ami az elmúlt években, meg korábban a rendelkezésre áll, hogy ezt most is tudjuk biztosítani arra a programra, amit beadtak” – fogalmazott az alpolgármester.

Hasonló cikkünk:  Sok lakó szerint veszélyesek és még szöszölnek is, ezért kivágják a nyárfákat a katonatelepi véderdőben

Hozzátette, az egyesülettől származik az a vélemény, hogy „borzasztó nehéz volt megszólítani az iskolákat, tehát nehéz volt a gyermekeknek az elhelyezése, a szülők részéről, akik befogadták őket, egyre több probléma merült föl”. Végül Engertné kijelentette, abban lehetnek partnerek, hogy „még egyszer üljünk le, és beszéljük át, hogy valóban mik voltak azok az okok konkrétan, ami miatt ez a program nem tudott tovább megvalósulni”, de az „a döntés született, hogy elengedjük, nem volt kellő partneri együttműködés”.

Elmaradhatatlan hagyomány volt a városkulcs átadása a gyerekeknek (a képen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester) / Fotó: Csiperó Fesztivál Facebook-oldala

Szavai szerint ekkor jött az újfajta rendezvény gondolata az ifjúsági civil szervezetekkel, amelyben a kecskeméti helyi diákönkormányzat is benne van, a HiFi-t ennek „mentor szervezeteként” említette. Az alpolgármester úgy véli, később születhet olyan döntés, hogy újra ne csak a Kárpát-medencei magyar fiatalok találkozzanak, hanem „egy szélesebb, akár egy európai uniós vagy egy még szélesebb körű nemzetközi kapcsolatokat kiépítve” legyen rendezvény.

Csiperó nincs, Kecskeméti Ifjúsági Fesztivál van

A csütörtöktől szombatig tartó háromnapos Kecskeméti Ifjúsági Fesztiválra a hiros.hu beszámolója szerint 130 határon túli fiatal érkezett, ők workshopokon, kiállításokon, sportprogramokon, labor látogatásokon, műhelymunkán, táncházon vehetnek részt, és több koncert is várja őket.

A fesztivált plakátja szerint egyébként az önkormányzat és a Hírös Fiatalok Egyesülete szervezi, de fel van tüntetve rajta a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap, az MCC, azaz a Mathias Corvinus Collegium és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is.

Nyitóbeszédet Nagy-Vargha Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár mondott, a workshopok előadói között az MCC középiskolás programjának több oktatója, szakembere szerepel, az együttműködő partnerek között ott van a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület (amelynek épp az alpolgármester Engert Jakabné az elnöke), a Hírös Cédrus Egyesület, a Kreatív Tudásközpont Közalapítvány, a Széchenyi István Közösségi Ház, a Lendületben a Széchenyivárosért Egyesület, a Lechner Kávéház, a Nemzeti Ifjúsági Tanács és a Magyar Ifjúsági Konferencia is.

Fotó: Csiperó Fesztivál Facebook-oldala

Nem kívánnak eltérni az alapkoncepciótól

A közgyűlésen elhangzottakkal kapcsolatban kíváncsiak voltunk az Európa Jövője Egyesület véleményére, álláspontjára, ezért megkerestük Berei Andrea elnököt. Interjút nem kívánt adni, a következő választ kaptuk tőle:

„Kecskemét Megyei Jogú Város együttműködési megállapodás keretén belül támogatta az Európa Jövője Egyesületet, a fesztivált, népszerű nevén a Csiperót. 2021. december 31-ig állt fenn az együttműködési megállapodás, ezek után a Város úgy döntött, nem támogatja az Egyesület alapszabálya szerinti alapcélokat és feladatokat.

Az Egyesület vezetősége és tagsága álláspontja szerint nem kíván eltérni az alapításkori céloktól, az alapkoncepciótól, a kétoldali ifjúsági cserén alapuló fesztiváltól. Egy támogató dönthet arról, hogy milyen együttműködéseket kíván támogatni.”

Külföldi gyerekek ezrei jöttek Kecskemétre, és mentek a kecskemétiek is külföldre

Az Európa Jövője Egyesület 1990. szeptember 29-én azzal a céllal alakult, hogy gyermektalálkozót szervezzen Kecskeméten, annak érdekében, hogy a kecskeméti gyerekeket megismertesse Európa gyermekeivel. Az alapötlet egyszerű volt, a kontinens országaiból gyermekeket hívnak meg, akiket kecskeméti családok látnak vendégül, a következő évben pedig a külföldi csoportok hívják viszontlátogatásra vendéglátóikat.

A Csiperó alapító atyja, a gyermektalálkozók megálmodója, az Európa Jövője Egyesület alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke Farkas Gábor volt, akinek tevékenységét Mádl Ferenc köztársasági elnök 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt kitüntetéssel ismerte el, 2007-ben Kecskemét város díszpolgára lett, 2013-ban az Európai Parlament elnökétől vehette át az Európa Polgár díjat. 2017. május 24-én hunyt el.

Fotó: Csiperó Fesztivál Facebook-oldala

Az első fesztivált 1991-ben tartották, 2018-ig tizenöt találkozón 43 országból közel 15 ezer külföldi gyermek vett részt. Az utolsó Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó 2018-ban volt. 2019-ben jelentették be, hogy a Csiperók közötti években ifjúsági fesztivált rendeznek kulturális és közösségi programokkal, elsősorban a helyi fiatalok számára, ez már abban az évben meg is valósult a főtéren.

A 2020-as nemzetközi találkozót a koronavírus járvány miatt nem lehetett megrendezni, és 2021-ben sem lehetett pótolni a Covid miatt. Annak az évnek a végén szűnt meg az egyesület és az önkormányzat közötti együttműködési megállapodás. 2022-ben még a Vasútparkban volt egy Csiperó Ifjúsági Fesztivál néhány koncerttel, filmvetítéssel, kiállítással, színdarabbal, családi játszóházzal. Az egyesület honlapja szerint két újvidéki és egy nagyszebeni csoport fogadta el meghívásukat, valamint vendégül láttak angol, portugál, olasz, román és magyar fiatalokat, akik az ERASMUS+ projektben vettek részt.

Fotó: Csiperó Fesztivál Facebook-oldala

Az Európa Jövője Egyesület ezután csatlakozott a Kreatív Európa Program támogatásával megvalósult Tremolo Forte projekthez, amelynek lényege a kulturális szervezetek között kialakítandó, bővíthető zenei hálózat létrehozása és hogy az egyes országok művészeinek európai turnélehetőségeit javítsák. Ennek jegyében több külföldi előadó érkezett Kecskemétre a 2023-as Múzeumok Éjszakájára.

A korábbiakhoz hasonló nemzetközi gyermektalálkozó viszont már 2018 óta nem volt.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kicsi volt a nomád magyaroknak a Kárpát-medence – Rácz Lajos klímatörténész a kecskeméti könyvtárban

A honfoglaló magyarok életformájához kicsinek bizonyult a Kárpát-medence. A török háborúk kora alatt az elődeink radikálisan átalakították a természeti...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...