fbpx

FRISS HÍREK

Politikai alapú döntésekről, torzított valóságábrázolásról számoltak be az MTI fotósai

- Advertisement -

A Szabad Európa hosszú cikkben írt arról, hogy nem csak a szöveges híreknél, a fényképeknél is érvényesül a kormánypárti szerkesztés az Magyar Távirati Irodánál, az állami hírügynökségnél dolgozó fotósok politikai alapú döntésekről, torzított valóságábrázolásról számoltak be.

A lap arról is írt, hogy tavaly március 25-én egy sorozatban olyan fotót közölt az MTI, amin egy pár, a Szent László Kórháznál földre dobott gumikesztyű szerepelt. A képet visszavonták, a fotószerkesztőség vezetőjét pedig felmentették a posztjáról (fotósként ott maradt). A Szabad Európa úgy tudja, azért, mert olyan kép jelenhetett meg, ami „nem megfelelően jeleníti meg a koronavírus elleni védekezést”.

Egy fotós azt mondta: „Az MTI-nél a kezdetek óta fontos volt a mindennapi élet archiválása, hogy az archívum alapján az utókor képet kaphasson az adott kor viszonyairól. Az MTI értéket teremtett, az archívum nemzeti érték, és fontos forrás az 50-es évektől kezdődően.” De mára ezt a feladatát egyáltalán nem látja el a hírügynökség, a szociális témák szinte teljesen kiszorultak a képanyagokból, „már csak kézfogás és propaganda van benne” – mondta.

Azt is mondták a Szabad Európának, hogy: „Amikor az MTVA-ba megindultak a nagy pénzek, akkor nálunk is megjelentek a Fidesz emberei, akiknek nem volt szakmai tapasztalatuk, mégis ők mondták meg, mi mehet és mi nem.”

Hasonló cikkünk:  Rogán Antal adta át néhány éve a közpénzből megtámogatott élményparkot, most végleg bezárt

A lap forrásai szerint fordulópont volt a 2015-ös menekültválság: a fotósok utasításba kapták, hogy gyerekről, nőről ne készítsenek fotót, mert az úgysem fog megjelenni, a képaláírásokban pedig nem használhatták a menekült szót. „Egyértelmű utasítás volt, hogy csak életerős férfiakat fotózhatunk” – mondta egyikük. A másik fotós szerint a férfiakat sem volt szabad elesettnek ábrázolni, de eleinte néhány nőt, gyereket ábrázoló képet még így is becsempésztek a hírfolyamba.

A lap több példát is felhoz példaként arra, hogy az MTI fotószerkesztősége kormánypárti, például az október 11-i időközi országgyűlési választások előtt, amikor a tiszaújvárosi választáson múlt a Fidesz-KDNP parlamenti kétharmada, a kampányidőszakban a Fidesz jelöltjéről, Koncz Zsófiáról 40 fotót közöltek (átadón, alapkőletételen, jótékonysági eseményen, a választókörzetben élő családok meglátogatása közben), az ellenzék közös jelöltjéről, Bíró Lászlóról egyetlen fotót sem találtak.

Tavaly a Szabad Európa hozta nyilvánosságra azokat a hangfelvételeket, amiken Bende Balázs, az MTVA vezető szerkesztője arról beszélt, hogy náluk nem az ellenzéket támogatják, és az anyagok készítése során ezt vegyék figyelembe. A Médiatanács nem indított vizsgálatot az ügyben.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megszűnhet a járóbeteg-ellátás a Honvédkórházban

2025. január 1-jétől már nem lesznek járóbeteg-szakrendelések a Honvédkórházban (Repülőkórházban) - értesült a KecsUP az intézmény jelenlegi és korábbi...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...