fbpx
-3.5 C
Kecskemét
2023. november 30., csütörtök

FRISS HÍREK

Bográcsos pörkölt a soltszentimrei tűz hátterében

- Advertisement -

Három faluban is elfogyott a víz, mire eloltották a tüzet. A felelős elhunyt a helyszínen – írja a Borsonline.

A lángok áldozata lett egy lovas ranch, valamint a tűz által fenyegetett területen több tanya is állt. A tűz több, mint ötven hektáron pusztított a múlt héten.

Az egyik tanya lakója bográcsos pörköltet akart készíteni magának. Ő azonnal életét vesztette a tűzben, ami aztán gyorsan kezdett terjedni.

„A fenyő egy rohadt dolog itt a Kiskunságban” – írta annak a lovas tanyának a tulajdonosa, akiknek a rancha mindössze 200 méterre állt a tüzet okozó férfi házától. „Azt a 200 métert percek alatt vágtázta át a tűz a fenyőerdőn keresztül. Mire a tűzoltók kiértek, már az összes épületünk lángolt” – számolt be a férfi.

Hatvan tűzoltókocsi vonult ki a helyszínre. Három faluban elfogyott a víz, mire eloltották a tüzet. – írta a férfi.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-kapitányság is beszámolt erről: „Az égő lovardából a mentést Molnár Ottó izsáki körzeti megbízott kezdte meg, a zászlóst végül füstmérgezés gyanújával kórházba vitték” – közölték.

Hasonló cikkünk:  A pénzt beszedte házak építésére a vállalkozó, de felépíteni már nem akarta azokat

A környéken élők, és a ranch tulajdonosainak ismerősei azonnal a segítségükre siettek, ahogy a férfi fogalmaz, mentették a menthetőt. Kimenekítettek a lovakat, lószállítókkal vitték őket istállókba. Egy ló azonban elpusztult a menekítés közben. „El kellett engednem Crazy Professort, a legendás mént, aki megsérült a mentés következtében és az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett.”

A tulajdonosok vidékre voltak hivatalosak egy vacsorára, ott értesültek a tűzről. Azonnal hazaindultak, így a legsokkolóbb hír útközben érte őket. „Mikor megérkeztünk bő másfél órával a tűz keletkezése után a ranchra, pont semmit nem tudtunk tenni, de már út közben szóltak, hogy mi az a dolog a tanyából, az otthonunkból, ami egy kilométernyire van a ranchtól és arra megy a tűz, mert azt is ki kell üríteni, így egyből mehetünk oda, mert le fog égni, és most még odaengednek, de nem sokáig…– írják.

A tulajdonosok majd csak ezen a héten kezdhetik meg a romok takarítását, a tűzeset vizsgálata ugyanis – igazságügyi építész, statikus, tűzszakértő és nyomozó bevonásával napokig tartott.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Sokaknak nem tetszik a kecskeméti színház előtti „új” járda

Nem végeztünk reprezentatív közvéleménykutatást. Az egyik nagy, kecskeméti Facebook csoport posztja alatt néztük át a kommenteket, ebből vontuk le...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...