fbpx
2.6 C
Kecskemét
2023. december 1., péntek

FRISS HÍREK

Laktanyától a Lófogóig: több százan neveztek az Őszi Strázsa-túrára Szabadszálláson

- Advertisement -

17 és 30 kilométeres távok között lehetett választani a Honvéd Nyugdíjas Klub Strázsa Túraegyesülete által szervezett szeptember 29-ei, szombati Őszi Strázsa-túrán.
Tíz éve rendezik meg a Strázsa-túrákat, és ezalatt az évtized alatt egyre nagyobb népszerűségre tett szert, nemcsak a kirándulók, hanem a futók között is. Mindezt jól mutatja, hogy a szeptember 30-ai, szombati túra 17 kilométeres távjára közel kétszázan, de még a hosszabb, 30 kilométeresre is több mint nyolcvanan regisztráltak előzetesen. Hozzájuk még sokan csatlakoztak olyanok, akik a rajtnál, az egykori szabadszállási laktanyában neveztek. A rendezvény része volt az „Ötpróbával Párizsba”, a „Világ Gyalogló Nap” és az „Európai Sporthét” rendezvény-sorozatoknak is.

Fotó: Hraskó István

A túra leglátványosabb és egyben legtöbb kihívást jelentő szakaszai azok, amelyek a Strázsa Körtúrát érintik. A sárga körtúra jellel ellátott útvonalat 2017-ben a szervező egyesület létesítette és tartja azóta rendben. Átszeli a Felső Kiskunság Ős-Duna által épített homokbuckáit (a Strázsa-hegyet, a Barátok-hegyet, a Lófogó-hegyet, a Látó-hegyet és a Lófogó-dombot), amelyek felszíne rendkívül tagolt, helyenként 45 fokos lejtők-emelkedők, szurdokvölgyek tarkítják. Itt bizony a futóknak is meg kell elégedniük a lassú kaptatással-kapaszkodással. Fotóink főként ezen a részen készültek.

Hasonló cikkünk:  Lázár ingyenessé tenné a 14 éven aluliaknak a tömegközlekedést

A célban babgulyással pótolhatták az elégetett kalóriákat a fáradt, de láthatóan jókedvű túrázók.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kecskeméti középiskolák a TOP 100-ban

A HVG idén is kiadta a legjobb 100 magyarországi középiskola listáját. Három kecskeméti is belefért a TOP 100-ba.  Az összeállítás...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...