Több szokás, hagyomány kötődik november 11-éhez, Szent Márton ünnepnapjához. A Német Nemzetiségi Önkormányzat évek óta szervez ilyenkor lampionos felvonulást Kecskeméten, az éttermek pedig libaételekkel készülnek a vendégeknek, mert ahogy a mondás tartja: „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.
Több mint tíz éve szervezi hagyományos Márton-napi rendezvényét Kecskeméten a Német Nemzetiségi Önkormányzat. Neuendorfné Rózsa főszervező elmondta: sokáig a Városháza és a főtér adott otthont a rendezvénynek, majd a református iskola, az utóbbi években pedig a Bajor Étterem. Idén a megelőző nap, azaz péntek este tartották a hangulatos eseményt, sok család részvételével. A menü természetesen idén is libazsíros kenyér volt.
Idén is több kecskeméti étterem kínál libaételeket, például:
A Wikipédia szerint római időkben november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat, vagyis a hadisten, Mars szent madarát fogyasztották, ami latinul „avis Martis” (Mars isten madara). Ebből lett népies szófejtéssel „Márton madara”.
Szent Márton a Római Birodalom Savaria tartományában – a mai Szombathelyen született 316-ban vagy 317-ben. Még katonaként szolgált a császári seregben, amikor egyszer Amiens városában (ma: Franciaország) egy hideg éjszakán katonai köpönyegét megosztotta egy koldussal, éjjel pedig álmában megjelent előtte Jézus a koldus alakjában. Márton ekkor megkeresztelkedett és további életét az Úr szolgálatának szentelte. Annyira szerény volt, hogy püspökké szentelése elől egy lúdólba bújt, ám a madarak gágogásukkal leleplezték. Haláláig Tours városában püspökként gyámolította a nélkülözőket.
Szent Mártont már a honfoglalás előtt tisztelték Pannóniában. A hagyomány szerint Márton álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után Tours-i Szent Márton lett Magyarország patrónusa.
Márton napja a karácsony előtti negyven napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta.
Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a mondás szerint: „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.
A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. A bor és a liba néha össze is kapcsolódott, német nyelvterületen a 12. században a Márton-napi ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték.
