fbpx

FRISS HÍREK

Személyesen Szijjártó vitte el a NATO-ba a svéd ratifikációs okiratot

- Advertisement -

Szijjártó Péter külügyminiszter személyesen vitte el Svédország NATO-csatlakozásáról szóló dokumentumát a NATO-ba, amit kedden írt alá Sulyok Tamás köztársasági elnök  – derült ki Facebook-bejegyzéséből.

Így tájékoztatott a külgazdasági és külügyminiszter: „Már csak néhány óra Svédország NATO-tagságáig. Hamarosan úton a ratifikációs okirat”.

A Svédország és Finnország csatlakozásáról szóló két külön törvényt 2022 júliusában nyújtották be, a finn csatlakozást tavaly március végén ratifikálta az Országgyűlés. A svéd csatlakozást viszont hosszas huzavona után csak most szavazták meg a kormány ígérete ellenére, ami szerint nem Magyarország lesz az utolsó tagállam, amelyik megszavazza.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is felszólította Magyarországot, hogy fogadja el a csatlakozást, egy napirend előtti felszólalásában pedig már Orbán Viktor miniszterelnök is sürgette azt.

Hasonló cikkünk:  Épületeket és hatalmas parkolót akarnak a kínaiak Szegeden, kis Grófó okítja a szolnokiakat, Vas megyében bujkál Varga Judit és új párja

Magyarország arra hivatkozva blokkolta eddig a bővítést, hogy Svédország nem mutat kellő tiszteletet, márpedig egy olyan szövetségesi viszonyban, amelyet a NATO-tagság jelent, elengedhetetlen a bizalom az országok között. A hivatalos kommunikáció szerint ez feszültséget okozott a Fidesz-frakcióban, a jelek szerint ezt épp olyan jól sikerült feloldani, mint tavaly a finnek esetében, ahol ugyanerre hivatkozva húzták az időt.

Miután Ulf Kristersson svéd miniszterelnök tárgyalt Orbánnal, a találkozó után közös sajtónyilatkozatban jelentették be, hogy a magyar állam négy új Gripen repülőgépet vásárol a svédektől. Az üzletet már évekkel korábban megkötötték, a járművek pedig várhatóan 2025-ben vagy 2026-ban érkezhetnek meg.

via HVG

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...