fbpx

Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: aláírásgyűjtés

Budapesten megtámadták az ellenzéki aláírásgyűjtőket

Nem csak Kecskeméten éri inzultus az aláírásgyűjtőt, ugyanis Szabó Tímea, a Párbeszéd–Zöldek társelnöke egy csütörtöki Facebook-bejelentkezésben arról beszélt, hogy megtámadták a DK-MSZP-P szövetségnek aláírásokat...

Mintegy 700 aláírás gyűlt össze a Vacsiközben a Gázló utcai postabezárás ellen

Közel 700 aláírást gyűjtöttek össze öt nap alatt a helyi lakosok a Vacsiközben és a Bethlenvárosban, hogy nyitva maradjon a Gázló utcai posta. A...

Ne zárják be a Vacsiközben a postát, a helyi polgárok aláírásgyűjtésbe kezdtek

Tóth Szilárd (Szövetség) önkormányzati képviselő kezdeményezérése a Vacsiköz és a Bethlenváros lakosai aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy ne zárják be a Gázló utcai postát. A Magyar...

Így állnak a jelöltek egy hét ajánlásgyűjtés után Bács-Kiskun megyében

Február 12-én indult hivatalosan a 2022-es országgyűlési választási kampány. Múlt szombat óta gyűjthetik az ajánlásokat a képviselőjelölt-jelöltek. Megnéztük, hogy miként haladnak Bács-Kiskun megyében ezzel...

Román autók, fiatalok és a fideszes Szeberényi az önkormányzati munkásszállónál

Tegnap délután szerkesztőségünkbe befutott egy információ, amely szerint Sepsiszentgyörgyből érkezett fiatalok gyűjtenek aláírásokat Kecskeméten a fideszes Szeberényi Gyula Tamásnak. Informátorunk azt is mondta, hogy...

Elkezdik gyűjteni az aláírásokat az ellenzéki népszavazáshoz

Márki-Zay Péter reméli, hogy már szerdán megkezdődhet az aláírásgyűjtés a Kúria által jóváhagyott népszavazási kérdésekben, amiket még Karácsony Gergely nyújtott be júliusban. Így szólnak: „Egyetért-e Ön...

Eddig is féltek egy hajléktalantól, most kiderült az is, hogy fertőző beteg

Dobos József önkormányzati képviselő (Szövetség) a minap azt írta egyik Facebook posztjában (amiről a közgyűlésen is beszélt), hogy felháborító, ami az Akadémia körút és...

MÁV menetrend változás: a Szövetség után a városháza is közölte, hogy elfogadhatatlan

Egy ügy, amelyben többség és ellenzék is egyetért. Tegnap a Szövetség képviselői álltak ki a vasútállomás elé, hogy elmondják, elfogadhatatlan a változás, amely szerint...

Már megint mi folyik a fideszes pultoknál? „A szavazatokat gyűjtjük”

Több olvasónk is azzal fordult hozzánk, hogy a legkülönfélébb szövegekkel igyekeztek belőlük kicsikarni egy aláírást a Fidesz-KDNP pultjainál az elmúlt napokban. A 13-as körzetben...

Már megint mi folyik a fideszes pultoknál? "A szavazatokat gyűjtjük"

Több olvasónk is azzal fordult hozzánk, hogy a legkülönfélébb szövegekkel igyekeztek belőlük kicsikarni egy aláírást a Fidesz-KDNP pultjainál az elmúlt napokban. A 13-as körzetben...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...