fbpx
14 C
Kecskemét
2023. október 4., szerda

FRISS HÍREK

Emberi embriómodellt építettek izraeli tudósok

Izraeli tudósoknak őssejtek segítségével sikerült élethű emberi embriómodellt építeniük a Weizmann Institue laboratóriumában – írta meg a 444.hu a BBC nyomán.

A tudósok valójában csak a modellt alkotó sejteket hozták létre, hogy azok a következő fázisban maguktól, emberi beavatkozás nélkül hozzanak össze magukból valamit, ami úgy néz ki, mint egy 14 napos valódi embrió.

Az emberi embriókkal történő kísérletezést sok helyen korlátozzák vagy tiltják, ugyanakkor számtalan információ hiányzik az emberi fejlődés, a sejtosztódás első két hetéről. Az embriókra hasonlító, de azokkal nem azonos modellek azonban etikus lehetőséget adnak a kísérletezésre.

Első lépésben az őssejteket vegyi anyagok segítségével rávették, hogy négyféle, az embriókban megtalálható sejíttípussá alakuljanak át. Az egyik fajta sejtből maga az embrió alakul ki természetes körülmények között, a másikból a méhlepény, a harmadikból a szikzacskó, a negyedikből több más mellett az embrió vére.

120 sejtet kaptak a négy típusból, amiket megfelelő mennyiségben összekevertek, és számukra ideális közegben összezártak egy kémcsőben. A magukra hagyott sejtadagokból minden századik spontán olyan struktúrává rendeződött, ami – bár nem valódi embrió – de igen hasonlít arra. A fejlődő modelleket egy 14 napos valós emberi embrió szerkezeti fejlettségéig hagyták nőni. Azért eddig a fázisig folytatták a kísérletet, mert sok országban ez a legális határ az embriókkal való kísérletezéshez.

A modellekeben kialakult minden olyan elem, ami az ilyen korú embriókban is megvan.

A tudósok azt várják, hogy az ilyen embermodellek segítenek megérteni az emberi szervek kialakulását vagy például az öröklött genetikai betegségeket. De ezek segítségével talán sikerül sokat csökkenteni a mesterséges megtermékenyítés hibaszázalékán is.

Hasonló cikkünk:  Gulyás Gergely: Magyarország Ukrajna barátja szeretne lenni

Ha hagynák fejlődni a modelleket a 14 napos koron túl is, az a legtöbb országban nem lenne illegális, mivel a modellek sem jogi, sem orvosi értelemben nem számítanak emberi embriónak.

Hasonló cikkünk:  Orbán Viktor és baráti köre

via 444

Hirdetés

Felkapottak

Pesty László első „ügye” a Kecskemét melletti gyümölcsfeldolgozó pár milliárdos csalása

A 24.hu írta meg hétvégén, hogy Pesty László közzétette az első ügyet, ami szerinte a NER működését mutatja be. Pesty...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...