Manipulált sajtófotók Magyarországon

0
Hirdetés

Ezúttal hazai vizekre evezünk. Hamisított, manipulált fotók, videók a magyar sajtóban, politikai életben. Jöjjön mindjárt a legfrissebb.

Kamu fotóval támadja a kormánybarát sajtó a Fidesz pártcsaládjának pártelnökét

Miután Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke burkoltan, finoman lenácizta Orbán Viktort, a magyar kormányzati zsebsajtó azzal vágott vissza, hogy Donald Tusk nagyapja is náci volt, és közöltek egy fotót, amelyről azt állították, hogy egyikőjük rajta Tusk felmenője. Csakhogy ez nem igaz. Nincs rajta Tusk nagyapja. Egyébként ő valóban volt Wehrmacht katona egy kényszersorozás áldozataként egy ideig, előtte viszont koncentrációs táborban raboskodott. Itt van a hamis fotó.

Facebook

Hamisított fotóval támadott ellenzéki képviselőket egy kereszténydemokrata politikus

A poszt után rohamosan terjedt a hamisított fotó az interneten, és arra használták fel, hogy az ellenzéket lejárassák, hogy itt tart az általuk képviselt színvonal. Az ellenzéki hölgyek valóban kiálltak így együtt, csak éppen Pócs János lemondását követelő pólókban voltak. A másik szöveget rájuk hamisították.

444.hu
444.hu

A Fidesz 5. számú tagkönyvének tulajdonosa is hamis képpel támadott

Bayer Zsolt saját műsorában az akkor éppen aktuális ellenséget, Jean-Claude Junckert akarta lejáratni, ezért a műsorában kreténnek nevezte, és egy olyan felvételt mutatott be, amelyen az látszódik, hogy a politikus szájon csókol egy másik férfit. Természetesen kamu volt ez a fotó is.

Hirdetés
képkivágás a Bayer Showból/roviden.hu
AFP

AZ M1 nem találta az ellenzéki tüntetőket

Emlékezetes élő bejelentkezés volt, amikor az M1 az Operánál zajló ellenzéki tüntetésről úgy számolt be, hogy a háttérben pár ember látszódott és sok-sok rendőr. Hát persze. Mert olyan helyen álltak, amelyet a rendőrség már jó ideje lezárt, és csak néhány ember ragadt bent. Az RTL Klub viszont a valós tüntetésről tudósított a tüntetők tömegében.

comment.blog.hu

Orbán a tömegben? Csak úgy látszódott.

Itt pedig pont az ellenkezője történt. Orbán Viktor Nyíregyházán beszélt néhány évvel ezelőtt, az MTI fotósa pedig olyan fényképeket csinált, amelyeken az látszott, mintha zsúfolásig lett volna a tér. A helyi országgyűlési képviselő úgy is posztolta akkor, hogy több száz fős tömeg előtt beszélt a miniszterelnök. Egy másik állásból is készült fotó, amelyet a Szabolcs Online publikált, ezen jól látszódott, hogy nem is olyan nagy az a tömeg. Később a leleplező portálról eltűnt a cikk.

magyarnarancs.hu
magyarnarancs.hu

Kitakarta az egykori főbírót az MTV és a Duna TV híradója

Lement eredetiben is, de utána valamiért kitakarták (mint egy bűnözőt) a nyilatkozó Tőkés László mögött Lomnici Zoltán egykori főbírót, és így került bele az archívumba a felvétel. Akkor az a hír járta, hogy Lomnici már jó ideje tiltólistán van a televízióban. Az eset 2011-ben történt.

24.hu

Hamisított fotóval támadták az MSZP-s jelöltet

Kunhalmi Ágnest politikai riválisa (Lendülettel Magyarországért Párt) egy kiadványon az egyik kampányban úgy akarta lejáratni, hogy kiadványukon a politikusnak kiretusálták az egyik fogát, hogy nevetségessé váljon.

index.hu

A legutóbbi választáson a bajai ellenzéki jelölteket hamisították meg

Október 13. előtt Baját a Fidesz irányította. Az önkormányzati lapban a kampányban furcsa módon megváltoztatva jelentek meg az ellenzéki jelöltek. Nagyobb orr, kusza szemek, elsötétített bőr, megnyúlt nyak. Alábbi videón felváltva látható az eredeti és a hamisított verzió. Baján egyébként ellenzéki győzelem született a választáson.

Fura pózokban mutatta a kecskeméti lakájmédia az ellenzéki képviselőket

Végül egy saját korábbi cikkünket ajánljuk. Nem csalás, nem hamisítás, csak éppen nem etikus. Nem mutatunk nyelvet kiöltő, az orrát vakaró, az asztal alatt keresgélő embert. A zsebmédia megtette.