fbpx
17.5 C
Kecskemét
2021. május 14., péntek
KecsUPItthonMegint megbolondultak a Széchenyi téri buszmegálló órái

FRISS HÍREK

Megint megbolondultak a Széchenyi téri buszmegálló órái

Idén januárban már megmutattuk az akkor pontatlanul járó órákat. Volt egy idő, amikor azok következetesen egy órával eltérve mutatták az időt (a téli-nyári átállás nem sikerült), majd volt egy idő, amikor már totális káosz uralkodott a kijelzőkön. Aztán a KEKO, amely akkoriban vette át az üzemeltetést és a tömegközlekedés szervezését a korábbi szolgáltatótól, megrendelte a hibás alkatrészeket, és az órák megjavultak.

Tegnap azonban (és ki tudja már mióta) újra hülyeségeket mutattak az órák. Nem mind. Mert a templom felőli oldalon rendben jártak.

De a Malom felőli óra olyan számokat mutatott, amelyek nem is léteznek.

A buszmegálló tetején lévő dupla óra pedig 20:30-kor hajnali/kora reggeli időt jelzett.

Szóval újra lesz mit javítani. Hogy konkrétan mi az ami elromlik, de úgy, hogy az órák egy része jól működik, fogalmunk sincs. Mindenesetre nem sokat bírtak ki a télen beépített új alkatrészek.

Hirdetés

Felkapottak

Fának ütközött a menekülő sofőr

Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem....

Hirdetés

Legnépszerűbb

Fának ütközött a menekülő sofőr

Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem....