fbpx

FRISS HÍREK

Úgy eltűntek a menekültek a szlovák-magyar határról, mintha soha nem is lettek volna

- Advertisement -

Az elmúlt hetekben ahogy jöttek, úgy tűntek el a migránsok a szlovák–magyar határról – értesült a Telex rendőrségi berkekre rálátó forrásból.

„Nincs migráns. Egyszerűen eltűntek, mintha nem is lettek volna. Most nincs egy sem. Nulla. Ez döbbenet!” – mondta a lap forrása.

Tavasszal kezdődött az újabb menekülthullám, nyáron már egyre nagyobb számban érkeztek az illegális bevándorlók a dél-szlovákiai határ menti falvakba Magyarországról. Ősszel már hetente több ezren is érkeztek. Volt olyan is, hogy rendkívüli helyzetet hirdettek, a határra pedig katonákat vezényeltek.

A határmenti szlovák faluk polgármesterei is megerősítik az értesülést, Ipolyhídvég első embere, Lestyánszky Viktor azt mondta, hogy „teljes mértékben megszűnt az áradat, igazolni tudom.” A faluba szeptemberben még szinte naponta érkeztek húszas-harmincas csoportokban az idegenek, volt olyan nap, hogy egy nap százan is voltak.

Lestyánszky szerint a szeptember 30-án tartott szlovákiai választások utáni hetekben folyamatosan fogyni kezdtek a menekültek. A polgármester óvatosan von le következtetéseket, de szerinte „aki egy kicsit is olvas a sorok között”, az feltételezhet dolgokat: „nullából lett több ezer, aztán három hónapon belül újra nulla. Ennek a kilengésnek biztosan van oka.”

Keresteš Renáta, Kóvár polgármestere elmondta, hogy a csúcson ide egyszerre 150-en is érkeztek. Pedig ebbe a faluba csak akkor tudtak eljutni a magyar határon át érkezők, ha eléggé alacsony volt az Ipoly. A migrációs hullám mára itt is abbamaradt.

Az elmúlt három-négy hétben maradtak el a migránsok, Keresteš ezt azzal magyarázta, hogy megemelkedett az Ipoly vize, és a levegő is lehűlt. A szeptember végi szlovákiai választásokkal ő azért nem kötné ezt össze, mert még utána is „vígan jöttek”.

Ugyanakkor Ipolyhídvég polgármestere sem azt mondta, hogy rögtön szeptember 30. után állt le a menekülthullám, hanem azt, hogy az illegális bevándorlók fokozatosan tünedeztek el.

A magyar rendőrök is észrevették, hogy a szlovákiai választások után „nagyon visszaesett” a menekültek száma – mondta a Telex forrása, hozzátette, hogy alig volt egy-egy eset az utána következő héten, „azóta pedig egy sincs”. Szerinte „nagyjából össze lehet kötni a kettőt. Mert mi volt itt előtte? Üldözték őket Balassagyarmaton, villanyoszlopokat döntöttek ki, minden napos volt a cirkusz. Hát hogy a francba ne furcsállnák ezt a rendőrök?”

A forrás szerint „biztos, hogy ez szervezett volt, hiszen nem szűnt meg egy olyan nemzetközi konfliktus sem, ami miatt megszűnhetett volna a migráció”.

A lap nemrég megkérdezte a rendőrséget arról, hogy ősszel hány bejelentés érkezett illegális bevándorlók mozgásáról. Akkor azt írták, 2023. szeptember 1. és október 31. között Nógrád vármegyében 475 illegális migránssal szemben, Pest vármegyében 489 emberrel szemben intézkedett a rendőrség. Novemberben viszont nem kaptak bejelentést, és nem történt intézkedés.

Hasonló cikkünk:  Szlovákiai elnökválasztás: meglepésre az ellenzék jelöltje nyerte az első fordulót

Hogyan jön képbe a politika? A menekültáradat megindulásakor a szlovák választási kampányban forró téma volt az illegális migráció. Orbán Viktor szlovákiai szövetségese, a Smer (Irány) párt, élén Robert Ficóval, a migránshelyzet miatt a szlovák–magyar határ mielőbbi lezárását követelte, így neki jól jöhetett a sok idegen ember, akikkel lehetett riogatni.

A Most-Híd nevű párt szerint viszont azért jelent meg ennyi migráns Szlovákiában az elmúlt fél évben, mert a magyar rendőrség tétlen volt, azaz szándékosan engedte át az érkezőket Szlovákiába. A párt elnöke egyenesen arra utalt: Orbán Viktor így akarta befolyásolni a szlovák választásokat.

„A magyarországi rendőrök nem állítják meg a gyanús kisteherautókat – nem akarnak papírmunkát maguknak, miközben tudják, hogy a migránsok Szlovákiába tartanak” – írta egy Facebook-posztban a jobboldali populista, bevándorlásellenes Sme Rodina képviselője, Peter Pčolinský. A párt azzal vádolta Magyarországot, hogy „tudatosan sodorják veszélybe” Szlovákiát és a többi uniós országot.

A szeptember 13-i kormányinfón Gulyás Gergely a Magyarország irányából Szlovákiába ezrével átjutó menekültekről szólva azt mondta: ő csak arról tud beszélni, hogy a déli határt nagyon jól védik, a schengeni határokat viszont nem tudják ennyire védeni. Állította: nem találkozott olyan vádakkal, hogy néhány szlovákiai párt szerint Orbán Viktor szándékosan engedi át a migránsokat a határon, egyébként meg éppen hogy segítették Szlovákiát azzal, hogy több ezer migránst állítottak meg a déli határon.

Szeptember 30-án Robert Fico megnyerte a szlovák választásokat. A győzelme utáni hetekben pedig fokozatosan szűnt meg a Szlovákiát addig erősen sújtó migrációs hullám.

Az ügyben kérdéseket küldött a lap a Belügyminisztériumnak: mi lehet az oka annak, hogy hirtelen megszűnt a migráció a szlovák–magyar határon, és mit szólnak ahhoz, hogy néhány szlovákiai párt állítása szerint a magyar kormány a választások előtt ezzel akart beavatkozni a szlovák belpolitikába, de a cikk megjelenéséig nem válaszoltak.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...