fbpx
12.1 C
Kecskemét
2021. szeptember 21., kedd

FRISS HÍREK

Félrevezette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a sajtót a Klubrádió bírósági keresetével kapcsolatban

A Media1.hu addig járt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz kérdésekkel, amíg kiderült, az NMHH nem mondott igazat, amikor több mint egy héttel ezelőtt azt állította érdeklődésünkre, hogy ő bizony határidőn belül már továbbította a Fővárosi Törvényszék számára a Klubrádió Zrt. a médiahatóság elleni bírósági keresetét. A hatósággal levelezve egy másik érdekesség is kiderült az FM 92,9 MHz kapcsán.

A Klubrádió Zrt. a számára rendelkezésre álló jogorvoslati határidőn belül bírósági keresetet nyújtott be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ellen, amiért az NMHH Médiatanácsa kizárta a rádiós céget a Budapest FM 92,9 MHz közösségi rádiós pályázatból a vállalat által benyújtott pályázatban lévő tartalmi ellentmondásokra és arra hivatkozva, hogy a Klubrádió saját tőkéje a jogszabály által elvárt szint alatt van. A Klubrádió vitatta a kizárásának jogszerűségét, és kérte a bíróságtól, hogy helyezzék vissza az egykori frekvenciája hasznosítását érintő pályázatba, amelyet a Médiatanács egyébként eredménytelennek nyilvánított.

Az NMHH azt állította, ő már továbbította a keresetet

Mint minden médiatanácsi döntés elleni jogorvoslatnál, a bírósági keresetet a felperesnek, jelen esetben a Klubrádiónak nem közvetlenül magához a Fővárosi Törvényszékre, hanem az alperes médiahatósághoz kellett benyújtania (de a Törvényszéket címezve). Ilyen esetben az NMHH mint a per alá vont közigazgatási szerv szokta továbbítani a jogszabály alapján azt a bíróságra. A Media1 megtudta azt is, hogy a Klubrádió elektronikus úton nyújtotta be a bírósági keresetet, ezért az rövid időn belül megérkezett az NMHH-hoz.

Amikor azonban a Fővárosi Törvényszéktől meg akarta tudni lapunk, mikorra tűzi ki a bíróság a tárgyalást, hogy arról tudósíthassunk, azt közölték a sajtóosztályon, hogy egyáltalán nem érkezett kereset a Klubrádiótól az NMHH ellen a kérdéses ügyben. Kerestük a múlt hét elején az NMHH-t is, ahol egy napnyi gondolkodás után azt írták lapunknak, hogy a törvényes határidőn belül ők már továbbították a felperes médiaszolgáltató keresetét a Törvényszék számára.  Szó szerint a következőket küldte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága 2021. március 30-án, 16 óra 19 perckor:

Hasonló cikkünk:  Ezek voltak a hét legolvasottabb hírei
Hasonló cikkünk:  Képzési programmal erősítenék a magyarságtudatát a pedagógusoknak

Tisztelt Szalay Úr!

 Érkezett kereset a Klubrádiótól, amelyet a hatóság a jogszabályban előírt határidőn belül továbbított a bíróság részére.

 [Kérjük, forrásként az „NMHH, Kommunikációs Igazgatóság” megjelölést alkalmazza, ha a fenti információkat felhasználja. Felhívjuk figyelmét, hogy levelünkben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság információit, álláspontját közöljük. Köszönjük!]

A Törvényszék többször is hiába kereste

Ezt követően futottunk egy újabb kört a Törvényszéknél, ahol az NMHH válaszának ismeretében hajlandók voltak újra ellenőrizni a nyilvántartást. Majd azt írták a bíróság sajtóosztályáról, nem érkezett ilyen kereset továbbra sem, hiába. A fokozott médiaérdeklődés miatt később, április elsején egy közleményt is kiadtak, melyben azt írták, ha megtalálják a keresetet, akkor bejelentik azt a sajtónak, de egyelőre nem találják.

Mivel ilyen bejelentés azóta sem érkezett, megint többször is az NMHH-hoz fordultunk, ismételten kérve, konkrétan adják meg, pontosan mikor (dátum, időpont) továbbították a klubrádiós elektronikus aktákat a Fővárosi Törvényszék számára, és milyen ügyiratszámon érkeztette azt a bíróság, illetve hogy elektronikus vagy esetleg postai úton történt-e meg ezek továbbítása.

Kiderült: mégsem továbbította a médiahatóság a keresetet

Az NMHH először nem válaszolt, majd amikor a Media1  sokadjára is feltette a kérdést, hogy hogyan lehetséges, hogy a bírósághoz nem jut el egy kereset, ha az NMHH tényleg már továbbította azt, illetve kérdeztük, hogy esetleg papír alapon továbbították-e azt az elektronikus megoldás helyett, a Karas Monika vezette hatóság az egy héttel korábbi állításával ellentétben, ma, április 7-én 17 órakor már arról írt, hogy

„a Klubrádió a részére rendelkezésre álló határidő legutolsó perceiben elektronikusan adta be a keresetét a hatósághoz,  amelyet az elektronikusan, a jogszabályban előírt határidőn belül továbbít a bíróságra. A vonatkozó jogszabályi rendelkezés alapján 15 nap áll a hatóság rendelkezésére ahhoz, hogy a keresetet az ügy irataival, valamint a keresetre írt védirattal együtt megküldje a bíróságnak”.

Figyelnek? Tehát itt már nem múlt időt használ az NMHH, hogy továbbította az aktát, mint amikor tette ezt egy több mint egy héttel ezelőtti e-mailjében. Ezek szerint tehát az NMHH valótlanul állította azt, hogy ő már továbbította a keresetet a Törvényszékre, és a törvényszék munkatársai hiába keresték azt többször is. Persze egyetlen szóval sem ismerik be a válaszban, hogy mindenkit félrevezettek a válasszal. Pedig pontosan ez történt.

Hasonló cikkünk:  Szerdától ismét csökken az üzemanyagok ára
Hasonló cikkünk:  Áll az előválasztás - nem bírta a rohamot a rendszer

Megtudtuk azt is, mi történik, ha a Klubrádiónak ítél a bíróság, de a 92,9 MHz-et addigra a Spirit FM birtokba veszi

Egyébként arra a kérdésre, hogy a Klubrádió szerint visszás, hogy az NMHH Médiatanács egy többszörösen is per tárgyát képező frekvenciát ad oda ideiglenes jelleggel és kereskedelmi célú felhasználásra a Spirit FM üzemeltetőjének (a jogosultság néhány hónapra, októberig szól), az NMHH azt közölte a Media1 kérdésére, hogy

„az ideiglenes jogosultságra vonatozó hatósági szerződés megkötése tekintetében a Médiatanács jelen esetben is az irányadó szabályok betartásával, a jogszabályi korlátok figyelembe vételével járt el, és megfelelő bontó feltételek kerültek be az ideiglenes hatósági szerződés szövegébe a pályázati eljárás eredményével kapcsolatos esetleges jogorvoslati eljárásra, valamint arra az esetre tekintettel, ha a bíróság a korábbi szolgáltató javára dönt.”

Hozzátették: amennyiben e bontó feltételek bármelyike bekövetkezik, a Spirit FM ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultsága megszűnik a Budapest FM 92,9 MHz-en.

Ezek szerint tehát nem kell attól tartania a Klubrádiónak, hogy ha a bíróság neki ad igazat, akkor a régi frekvenciájára ne tudna visszaköltözni.

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...